Autóra zuhant egy Boeing repülőgépről levált burkolatdarab


-A A+

Autóra zuhant a KLM holland légitársaság egyik Boeing 777-200-as repülőgépéről levált burkolatdarab Oszaka közelében, a balesetben senki nem sérült meg, és a gép is biztonságban elérte úticélját.

Az Aviation Herald légiközlekedési szaklap hétfői beszámolója szerint a gép Oszaka-Kansai repülőteréről szállt fel, majd a város felé fordult és folytatta az emelkedést. A Boeingről idő közben leszakadt egy nagyjából egy négyzetméteres darab, ami az 1-es autópályán közlekedő egyik személyautóba csapódott. A jármű utasai nem sérültek meg.

Sem a gépen lévő hajózó személyzet, sem pedig az utasok nem vettek észre semmit, a Boeing viselkedése nem változott meg, a gép 321 utassal a fedélzetén 11 órával a felszállás után biztonságosan landolt Amszterdamban.

A japán közlekedési minisztérium később közölte, hogy vizsgálatot indítottak, ennek során kiderült, hogy a gép jobb oldali szárnytövének egy nagyjából 1 négyzetméteres, 4 kilós borítása vált le.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X