Erről a csalási módszerről még nem hallottunk eddig


-A A+

Bankcsalókat leplezett le a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) Kolozs megyei részlege.

A Kolozs, Szilágy, Maros és Brassó megyében „tevékenykedő" csalók egy új módszert alkalmaztak: elhelyeztek egy összeget egy számlán, majd kihasználva az informatikai rendszer néhány másodperces késlekedését, szimultán felvették a pénzt a bankfiókban és egy pénzkiadó automatánál is.

A DIICOT közleménye szerint Fekete Marczika István, Ioan Purcar és Sorin Purcar 2016-ban bűnszövetkezetet hozott létre, amelyhez később további három személy csatlakozott. Meggyőztek 34, többnyire szűkös anyagi körülmények között élő személyt, hogy - pénz fejében - nyissanak bankszámlát, majd miután ez megtörtént, elkérték tőlük a bankkártyát és a PIN-kódot.

Még ugyanaznap hozzávetőlegesen 4 000 lejes összeget helyeztek el a számlán, majd a szervezet egyik tagja elkísérte a számla tulajdonosát a bank egy másik fiókjához, hogy felvegye a pénzt. A tulajdonos - kísérője utasítására - igényelte a banki alkalmazottól a 4 000 lejes összeg felvételét, és amint utóbbi elindította az eljárást, a kísérő ezt telefonon jelezte a bűnbanda egy másik tagjának, aki szimultán ugyanazon pénzintézet egyik bankautomatájából is kikérte az összeget. Így, kihasználva azt a néhány másodpercet, amíg az alkalmazott által elindított művelet információi eljutottak a bank szerveréhez, kétszer vették fel az összeget ugyanarról a számláról.

Az ügyészek szerint ezzel a módszerrel összesen 72 249 lejjel károsították meg a bankot. A három gyanúsított ellen bűnszövetkezet létrehozása, folytatólagosan elkövetett informatikai csalás és informatikai rendszerekhez való törvénytelen hozzáférés miatt indult eljárás.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X