Román kamion karambolozott az M5-ösön: ketten meghaltak, több rendőr megsebesült


-A A+

Összeütközött hétfőn egy román rendszámú (Arad megyei) kamion, egy teherautó és egy rendőröket szállító busz az M5-ös autópályán. A Kecskemét közelében történt balesetnek halálos áldozata van, több rendőr is megsérült.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-nek elmondta: 16 mentőautóval és 4 mentőhelikopterrel vonultak ki a baleset helyszínére. Két emberen már nem tudtak segíteni, ők a helyszínen meghaltak.

Három embert súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállítottak Budapestre, a Honvédkórházba, 13 könnyű sérültet pedig a kecskeméti kórházba vittek – mondta a szóvivő.

Korábban Vincze-Messzi Adél, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: két tehergépkocsi és egy rendőröket szállító autóbusz ütközött össze hétfő délelőtt az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a 87-es kilométernél, a Budapest felé vezető oldalon.

 A rendőrségi szolgáltatást végző civil autóbusz sofőrje és a buszon utazó egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A járműben utazó rendőrök közül hárman súlyosan sérültek meg – ismertette.








EZT OLVASTA MÁR?

X