A kevés folyadékot fogyasztó gépkocsivezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azok a társaik, akik elegendő folyadékot isznak – állapították meg brit kutatók, akik szerint a kevés folyadékfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.
A PayPal ezzel a kijelentéssel már a XXII. század technológiáján gondolkodik.
Egyre népszerűbb a nudista tárlatlátogatás Ausztráliában. Az ausztrál Nemzeti Galéria elképesztő fotókat tett közzé a nudista tárlatvezetéseiről.
A felhasználók mostanáig nem tudtak regisztrálni, így tartalmakat sem feltölteni.
A különleges műköröm többféle mintával is elérhető, és pont úgy funkcionál, mint egy mini trackpad.
Fredrik Neilt természetesen fellebbezett a döntés ellen, nem első ízben gyűlt meg a baja.
Clarkson állítása szerint az incidens megelőző napokban egy orvos rákgyanús foltot fedezett fel a nyelvén.
Szigorítottak a felhasználási feltételeken, így mostantól nem botlunk majd böngészés közben meztelen képekre és videókra az appban.
Ben Afflecknek sikerült elérnie, hogy a gyökereit firtató tévés dokumentumfilmben ne essen szó rabszolgatartó őséről.
„Az Európai Unió egyik legszegényebb országának egyik leggazdagabb településéről” közölt riportot a hét végén a Deutsche Welle. A német újságírókat – bevallásuk szerint – valóssággal sokkolta a Máramaros megyei Avasújfalu látványa.
A német után a svájci posta is kísérletezik a pilóta nélküli repülő szerkezetek (drónok) általi csomagkézbesítéssel.
Prostituáltak százai vonultak az utcára Amszterdamban. A szexmunkások az ellen tiltakoztak, hogy a város vezetősége leredőnyözné a piroslámpás negyedben azokat a kirakatokat, ahol kínálgatták bájaikat.
Újabb gólyacsalád életét követhetünk nyomon egy webkamera segítségével a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület jóvoltából.
Gyorsan terjed egy titokzatos betegség Nigériában, ahol az elmúlt pár napban 18 ember halt meg a tünetek jelentkezése utáni 24 órán belül.
Az ArvaliCom másfél évvel az első Nagy Facebook Kutatása után idén újra elvégezte a magyarországi fészbukozók felhasználói szokásainak felmérését.
A rendőrség eljárást indított a férfi ellen, aki miatt tavaly októberben másfél órára le kellett állítani a vasúti közlekedést Győr mellett.
Egy temesvári kerékpárutat annyira keskenyre terveztek, hogy akár Rekordok Könyvébe is bekerülhet – számolt be az Antena3.
Japánban ezen a héten 589 km/h-s sebességet ért el a kísérleti maglet vonat, ami 8 km/h-val több az eddigi Guinness-rekordnál.
Három helyszínen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen vonulnak fel a hét végén oldtimer autók Erdélyben, a Tavaszi Retroparádé keretében. A marosvásárhelyi parádén ott voltunk.