Hasonló jelenséget kaptak már lencsevégre Kolozsváron is, négy évvel ezelőtt, de Kínában szintén.
Ma már a mobilról indított ingyenes, VoIP telefonhívások 10 százalékát a Messengerben bonyolítják.
Nem kommentálta, csupán két mosolyjellel látta el frissen posztolt fotóját Gyurcsány Ferenc a Facebookon. A DK elnöke, a volt miniszterelnök a teraszon ülve fogja ölében ötödik gyermekét, Ferenc Mártont.
Halálos áldozattal járt egy közúti baleset Brassó megyében. Szerda reggel Keresztényfalva és Brassó között egy BMW frontálisan ütközött egy kamionnal, a személyautó sofőrje azonnal szörnyet halt.
Abban a kiváltságban lehetett részük a nagyszebeni Gheorghe Lazăr Főgimnázium egyik kilencedik osztálya diákjainak, hogy ellátogathattak a bukaresti államelnöki hivatalba.
Egy kínai középiskola gyakorlatilag börtönné változott azért, hogy megóvja stresszes diákjait az öngyilkosságtól.
Nem engedik be Lengyelország területére a Putyin-barát orosz motoros klub, az Éjszakai Farkasok tagjait – derül ki a lengyel külügyi tárca honlapján pénteken megjelent közleményből.
Nehezen viselte a magassarkút élete első klipjének forgatásán a nagyváradi Tóth Andrea, aki beírta magát a magyar tehetségkutatók történelmébe azzal, hogy 15 évesen megnyerte az X-Faktor ötödik szériáját.
Az eredmények közt semmi olyan nincs, amely egyértelműen kizárná a génszerkesztési eljárás jövőbeli alkalmazhatóságának lehetőségét.
A Chile déli részén található tűzhányó szerda este váratlanul működésbe lépett, a kitörésének semmilyen előjele nem volt. A kráterből vastag fehér füst, por és hamu emelkedett több kilométer magasba.
A világ első, 1990-ben útjára indult űrteleszkópja negyed évszázados szolgálata alatt átformálta Naprendszerünkről alkotott tudásunkat, és segített megtalálni helyünket a csillagok között.
Az egyes kínai vidékeken elterjedt "temetési sztriptíz", vagyis a gyászolók toborzását szolgáló vetkőzős táncok megszüntetését szeretné elérni a kínai Kulturális Minisztérium.
Az auschwitzi koncentrációs tábor és a normandiai partraszállás területe után a Google Cultural Institutenak köszönhetően most a Robben-szigeten található, a Nelson Mandelát is fogvatartó börtönben nézhetünk körül.
Szüzességük védelmében eltiltották a lányokat a futástól egy melbourne-i muszlim iskolában. Az intézmény egy volt tanárának bejelentése nyomán vizsgálat indult az ügyben.
Mintegy negyedmillió ember jelezte már igényét a Liberland nevű önálló terület állampolgársága iránt, amelyet Vít Jedlicka cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja alapított április közepén - közölte a prágai sajtó.
Egy tyúk ellopása miatt perelte be egy volt iskolatársa Mila Kunis ukrán származású színésznőt.
A múlt héten egy kaliforniai konferencián bemutatott leletek 3,3 millió évesek.
A 4K képmegjelenítésre képes, 55, 65 és 75 colos méretben elérhető X900C tévé nyáron kerül a piacra.
A Kung Fu Panda rendezője, Mark Osborne vitte filmre Antoine de Saint-Exupéry kicsiknek és nagyoknak szóló szívmelengető történetét, A kis herceget.
Másfél hónap helyett másfél nap alatt összegyűlt elég megrendelés, így a 6,5 milliós kezdőtőke a magyar fejlesztésű, mobilalkalmazással felturbózott, világszinten is egyedülálló ágynemű szettre.