Kialvatlanság okozta a halálos balesetet Gyergyóban


-A A+

FRISSÍTVE: Súlyos, halálos áldozattal járó baleset történt péntekről szombatra virradó éjszaka, 1 óra 25 perckor Gyergyószentmiklós és Gyergyóalfalu között - tájékoztatott Ghorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 37 éves gyergyóremetei B. J. a 13B jelzésű országúton Gyergyóalfalu felé haladt kisteherautójával, amelyben még heten utaztak. A autó vezetője nagyon fáradt volt, feltehetően ezért veszítette el uralmát a kormány fölött. A gépjármű balra lesodródott az úttestről és frontálisan nekiütközött egy fának.

A baleset következtében az autó vezetője a helyszínen életét vesztette, a 19 és 51 év közötti utasok is megsérültek, közülük hárman válságos állapotban vannak. Mindannyian gyergyóremeteiek.

FRISSÍTÉS: A Hargita Megyei Olt Készenléti-felügyelőség közlése szerint két speciális műszaki-mentőautó érkezett a helyszínre, hogy az áldozatokat biztonságban kiemenekítsék az autóból. Négy rohammentő (SMURD és SAJ) szállította a gyergyószentmiklósi kórházba őket. Hatan annyira súlyos állapotban vannak, hogy az éjszaka folyamán a csíkszeredai sürgősségi kórházba vitték át őket, az egyik utas eszméletlen állapotban volt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X