Válságos a karddal megsebesített rendőr állapota


-A A+

Továbbra is válságos az állapota annak a rendőrnek, akit egy rădăuţ-i házkutatás közben karddal megsebesített egy bűncselekmény egyik gyanúsítottja. Az orvosok visszafogottan nyilatkoztak a túlélési esélyeiről.

A iaşi-i idegsebészeti kórház orvosa, Tudor Ciuhodaru elmondta, kedden megműtötték a sérült rendőrt, az éjszakát az intenzív osztályon töltötte, mesterségesen lélegeztetik. "Továbbra is súlyos az állapota, mert komoly sérüléseket szenvedett, és szövődmények léphetnek fel" - tette hozzá. Rendőrségi források szerint a sérült kollégái közül többen is vért adtak, hogy így segítsenek rajta.

A Suceava megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya kedd reggel nyolc házkutatást végzett egy bűnbanda felszámolása érdekében. Az egyik házkutatás során, Rădăuţi-on a gyanúsírtott karddal támadta meg Dan Ciprian Sfichi rendőrt, súlyos sérüléseket okozva fején és karján. A megsérült rendőrt előbb a suceavai, majd a iaşi-i kórházba szállították.

Carmen Dan belügyminiszter kedd este közölte, vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy miért nem viselt védősisakot a rendőr.








EZT OLVASTA MÁR?

X