Kerítésnek csapódott, életét veszítette egy háromszéki személy


-A A+

FRISSÍTVE: Autóbalesetben veszítette életét egy személy, egy másik pedig súlyosan megsérült Sepsiszentgyörgy mellett, Szépmezőnél – tájékoztatta a Maszolt Nicoleta Tolvaj Marin.

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a baleset szerda este történt a 13-as jelzésű országúton a Sepsiszentgyörgy melletti Szépmezőn.

A rendőrségi szóvivő szerint a balesetben egyetlen autó volt érintett, amely az útszéli kerítésnek csapódott, ennek során veszítette életét egy személy, az autó négy másik utasát pedig sérüléseik miatt kórházba  szállították. Nicoleta Tolvaj Marin szerint a nyomozók vizsgálják a baleset bekövetkeztének körülményeit.

FRISSÍTÉS: Nicoleta Tolvaj Marin közlése szerint a nyomozók azt állapították meg, hogy az autó vezetője túl nagy sebességgel közlekedett az útviszonyokhoz képest és elveszítette uralmát a jármű felett. A rendőrség még vizsgálja a baleset bekövetkeztének részleteit.








EZT OLVASTA MÁR?

X