Egy Hargita megyei férfi és 3 éves kislánya is meghalt a láncbalesetben


-A A+

Egy 34 éves Hargita megyei férfi és 3 éves is kislánya is életét vesztette szombat délután a négy halálos áldozatot követelő Brassó megyei láncbalesetben – közölte a rendőrség. A gyermek anyja és 5 éves testvére súlyosan megsérült, a kislánynak vérre van szüksége.

Mint korábban írtuk, a láncbaleset Szászhermánynál, a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő DN11-es jelzésű országúton történt. A Brassó megyei rendőrség helyettes szóvivője, Ionuț Marin elmondta, a szerencsétlenséget egy 25 éves kovásznai nő okozta, aki figyelmetlenül váltott sávot, és hátulról megütötte autójával az előtte haladó Hargita megyei gépkocsit.

Az utóbbi jármű átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval, amelynek kormányánál egy 60 éves brassói férfi ült. Egy negyedik gépkocsi sofőrje nem tudott időben lefékezni, a Brassó megyei gépkocsinak ütközött, és lesodródott az útról.

A láncbalesetben négyen haltak meg: a 34 éves Hargita megyei férfi, a hátsó ülésen utazó 3 éves kislánya, a brassói sofőr és 69 éves felesége. A Hargita megyei férfi felesége, egy 30 éves nő és a másik, 5 éves kislányuk súlyosan megsérült. A gyermeknek sürgősen RH-negatív, BIII-as vérre van szüksége. A 25 éves kovásznai nő és 24 éves barátnője könnyebben megsérült.

A balesetben meghalt Hargita megyei férfi a gyergyószentmiklósi csendőrségen dolgozott. Feleségét és 5 éves kislányát a brassói megyei sürgősségi kórházban ápolják.








EZT OLVASTA MÁR?

X