Meztelen felsőtestű nő próbálta elrabolni a Jézus-szobrot a Vatikánban
A feminista aktivistákat tömörítő Femen szervezet egy meztelen felsőtestű tagja ugrott ki a Vatikában – a karácsonyi apostoli áldást mondó pápa meghallgatására összegyűlt – tömegből, hogy az ott felállított életnagyságúnál is nagyobb betlehemesből ellopja a gyermek Jézust ábrázoló szobrot – írja a Reuters.
A rendőrség hamar elfogta a nőt, akinek a hátán az „Isten egy nő” (God is woman) felirat volt olvasható. Az elragadott szobrot visszahelyezték a jászolba.
Az eset Ferenc pápának a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetének elhangzása előtt két órával történt.
A Szent Péter téren százezres tömeg hallgatta Ferenc pápát. Kétszeres biztonsági ellenőrzéssel engedték be a hívőket és turistákat, majd egyszer csak megnyitották a kapukat és a tömeg szabályosan bezúdult a térre és környékére.
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni