Megrongálták Fúkát, a csíkbánkfalvi óriáshóembert


-A A+

Hétfőn harmadszor is felkerült a „Hajrá, Székelyföld!” felirat a csíkkbánkfalvi óriáshóemberre, csakhogy a tinta elmosódott, elrondítva a héttagú helybéli diákcsapat tíznapos munkájának eredményét.

Mint korábban írtuk, Fúka, a világ legnagyobb kézzel épített hóemberre vasárnap készült el, és csodájára jártak a környékbeliek. Ám alkotóik tudta nélkül reggelre valaki ráfestette a „Hajrá Székelyföld” feliratot (vessző és felkiáltójel nélkül), amit a hószobrász diákok letöröltek.

A fiúcsapat egyik tagja, Csiszér Gábor elmondta, gyanítják, hogy ki lehet a tettes. Ugyanez a helybéli férfi, aki a hóember vasárnapi „átadásán” is jelen volt, a diákokat megszégyenítő megjegyzéseket tett, majd az egyik román tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy ő irányította a munkálatokat. „Az illető azonban azt állítja, hogy nem ő festette fel a feliratot. Nem is tudjuk bizonyítani, hogy ő volt, mert a térfigyelő kamerák nem működtek" – mondta portálunknak a diák.

Ugyanez a férfi lehetett, aki vasárnap este ismét felfestette a "Hajrá, Székelyföld!" üzenetet a hóemberre, ám Csiszér Gábor újra letörölte. A felirat hétfőn – miközben a diákok iskolában voltak – harmadszor is felkerült Fúka törzsére. Csakhogy ezúttal a meleg miatt a hó olvadozott és a tinta szétfolyt, elrondítva az óriáshóember látványát. „Ugyanaz a személy lehetetett, mert ugyanazt a tintát használta” – számolt be a Maszolnak hétfőn este Csiszér Gábor, aki az általa gyanúsított tettes nevét továbbra sem kívánja nyilvánosságra hozni.

A diák beszámolója szerint a történtek a hóembert építő héttagú fiúcsapatot is megosztják. "Négyen közülünk nem értünk egyet, hogy a munkánkat ilyen célokra használják fel. És így látja ezt nagyon sok helybéli is. Nem akartam cirkuszt. Néhányan fiatalok alkottunk valamit Csíkbánkfalván, aminek örülnek az emberek, és sokan felkeresik. Ez volt a szándék. De most már elment a kedvem az egésztől” – nyilatkozta a fiatalember.

Csiszér Gábor kérdésünkre elmondta: egyrészt azért nem kívánja nyilvánosságra hozni a hóember megrongálójának nevét, mert nem tudja bizonyítani, hogy ő volt. Másfelől az illető gyermekei zsarolni kezdték. "Azzal fenyegetnek, hogy ha nem fejezem be apjuk gyanítgatását, akkor kiteregetik a múltbeli szennyeseimet. Miközben semmi valóságalapja nincs annak, aminek feltárásával fenyegetnek" – jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X