FRISSÍTVE - Elnézést kért a nagyváradi énekesnő A Dal-válogató utáni kiakadásért


-A A+

FRISSÍTVE: Kiesett a versenyből A Dal harmadik válogatóján Tolvai Renáta, és a nagyváradi énekesnő nehezen emésztette meg a kudarcot.

A Bors beszámolója szerint kiesése után elviharzott az MTVA stúdiójából, és nem akart nyilatkozni a sajtónak. Később, közösségi oldalán adott hangot dühének, és A Dal felvételéből kivágta a zsűritag Schell Judit köhögőrohamát, és bosszúból megosztotta azt az Instagramján. „Ha fuck me van akkor fuck you back" - írta egy kommentben a Megasztár egykori nyertese, majd később törölte a posztot, és egy napig elérhetetlen volt.

A perpatvar oka, hogy Schell Judit így kommentálta az élő show-ban a fellépését: "Kicsit olyan, mint amikor a farsangon nem tudtam eldönteni, hogy minek öltözzek, amerikai popsztárnak, távol-keleti gésának, vagy rizsszedő asszonynak. Tehát ebben volt Amerika, Távol-Kelet, de nem találom benne a Magyarország dalát. Nagyon sokat akartunk, lehet, hogy ennek a dalnak nem itt van a helye."

A színésznő a színpadi mozgásban is talált problémát, le is pontozta, ez pedig már sok volt Tolvai Reninek.

FRISSÍTÉS: Elnézést kért

Kedd délután Tolvai Renáta a Facebook-oldalán reagált a kirohanásáról megjelent cikkekre. 

"Senkit nem akartam megbántani és biztos vagyok benne, hogy nem is bántódott meg senki sem a köhögős gifen, sem a “fuck you back”en , viccnek szántam. Az, hogy nem adtam interjút, az azért volt, mert nem tudtam mit mondani, neked is rosszul esne, ha a te munkádat, amibe mindened belerakod és megszakadsz, nincs úgy értekelve, ahogyan te elképzelted. Nem vagyok megsértődve, ahogyan irják rólam, hanem csalódott vagyok, mert nagyon akartam ezt az egészet, és fájt nagyon, hogy nem tetszett. Szóval elnézest, ha bárkinek is rosszul esett, nem ez volt a cél" – írta az énekesnő.








EZT OLVASTA MÁR?

X