Markológéppel mentek neki az áruháznak, hogy kirabolják


-A A+

Lopott markológéppel raboltak ki egy Lidlt Írországban. A Dublin elővárosában, Tallaghtban lévő áruháznál előbb fosztogatók jelentek meg, akik mindent vittek, amit tudtak – írja az index.hu portál.

A betörők az erős havazást használták ki az akcióhoz, ami miatt Írországban egy időre megbénult a közlekedés. Hivatalos jelentések szerint körülbelül harminc ember támadta meg a Lidl biztonsági őreit, akik erősítést kértek.

A romos épületnél megjelent egy markológép is, ami elkezdte megbontani az épület tetejét. A könnyűszerkezetes épület azonnal meg is rogyott. A rablók célja az áruház széfjének kiürítése lehetett, amit sikerült is kiemelniük. A videón az is látszik, hogy ezt megpróbálják kinyitni a markolóval.

A helyzet kezdett súlyosbodni. A Lidlt fosztogató csapatok barikádokat és hóakadályokat is emeltek a környéken. Ír lapok szerint a betörők és fosztogatók kövekkel és hógolyókkal is megdobálták a helyszínre érkező rendőröket, akik végül kilenc embert vettek őrizetbe. 








EZT OLVASTA MÁR?

X