Részletek derültek ki a kislányát meggyilkoló óvónőről


-A A+

Tizenöt évig dolgozott a tanügyben, és semmilyen jelét nem adta esetleges zavart elmeállapotának az a 38 éves nő, aki kedd este megölte a 4 éves kislányát Temesváron – nyilatkozta a Temes megyei főtanfelügyelő a helyi sajtónak.

Mint korábban írtuk, az a tragédia a család városszéli otthonában történt. A gyilkosságról az anya maga értesítette a hatóságokat a 112-es segélyhívó számon. Utána gyomirtót vett be, de az ajtót rátörő rendőrök riasztották a rohammentősöket, akik kórházba szállították. A nő jelenleg túl van az életveszélyen, de nincs olyan állapotban, hogy magyarázatot tudjon adni a tettére.

Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelő elmondta, Oana Neţ művészeti szakközépiskolát végzett, és rendkívül tehetséges volt. Utána 15 évig dolgozott óvónőként, utolsó munkahelye a temesmurányi óvoda volt, ahová ingáznia kellett. Három hete fizetés nélküli szabadságot vett ki, arra hivatkozva, hogy új állás után néz, mert belefáradt az ingázásba.

„A kollégái azt mondták, hogy Oana Neţ nagyon jó munkát végzett, türelmes volt a gyerekekkel, semmilyen jelét nem adta annak, hogy az elmeállapotával gondok lennének” – mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette azonban, hogy az óvónő 2012 óta nem esett át pszichológiai vizsgálaton, mert ezeket a kötelező teszteket a tanügyben megszüntették.

A Temes megyei törvényszéki ügyészség közlése szerint az anya 17.30 körül a vízbe fojtotta a lányát a fürdőkádban. A gyilkosságot 23 órakor jelentette a hatóságoknak. Utána megpróbálta felvágni az ereit, és gyomirtót vett be. Amint egészségi állapota megengedi, őrizetbe veszik, és emberölésé gyanújával bűnvádi eljárás indul ellene.

Egyelőre nincsenek információk a gyanúsított családi állapotáról. Annyit lehet tudni, hogy a gyilkosság időpontjában a házban tartózkodott a nő 84 éves nagymamája is, aki állítólag semmit sem észlelt a történtekből.








EZT OLVASTA MÁR?

X