Gyermekgyilkosság Temesváron – sírva fakadt egy helyszínelő rendőr


-A A+

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön a saját kislányának meggyilkolásával gyanúsított temesvári óvónőt.

A 38 éves óvónő ellen azt követően indult bűnvádi eljárás, hogy temesvári lakásukban belefojtotta a fürdőkádba saját négyéves lányát. Az anya utána öngyilkos akart lenni, de megmentették az életét. Az ügyészek a gyanúsított előzetes letartóztatását kérték, a törvényszék pedig jóváhagyta a kényszerintézkedést - közölte Mihaela Pop Temes megyei főügyész.

Mint ismert, az óvónő maga jelentette a gyilkosságot a hatóságoknak, a kihallgatásán pedig beismerte tettét, de nem tudott rá magyarázatot adni. Vallomása szerint csak meg akarta fürdetni a kislányát. Azonban fürdetés közben egy hirtelen ötlettől vezérelve a gyermek fejét a víz alá nyomta.

Az előzetes letartóztatási kérelemhez csatolt ügyészségi jelentés szerint „vélhetően a kislány megölésével és az öngyilkossággal véget akart vetni annak a stresszhelyzetnek, amelybe a házassága megromlása miatt került”. Mint ismert, a férje néhány nappal korábban közölte vele, hogy válni akar.

Tette után a nő gyomirtót vett be, majd eszméletét vesztette. Este 10 után tért magához, és vallomása szerint csak ekkor döbbent rá, hogy mi történt. Egy óra múlva maga jelentette a gyilkosságot a 112-es segélyhívó számon. A kiérkező rendőrök rátörték az ajtót, és kihívták a rohammentőket. Miután a kórházban kimosták a gyomrát, a nőt őrizetbe vették.

Közben a román sajtót bejárta egy felvétel, amelyet a tett színhelyéről távozó egyik gyilkossági szakértőről készített a PRO TV. A kereskedelmi televízió riportere szerint a tapasztalt rendőr sírva lépett ki a ház kapuján a látottak után.








EZT OLVASTA MÁR?

X