FRISSÍTVE - A Besztercébe zuhant egy kisbusz: kilencre nőtt a halottak száma


-A A+

FRISSÍTVE: Kilenc személy meghalt csütörtök hajnalban, miután a Beszterce folyóba zuhant egy kisbusz Neamţ megyében, Viişoara közelében.

A Neamţ megyei készenléti felügyelőség tájékoztatása szerint egy hídról zuhant a folyóba. A járműben tízen utaztak. Az első hírek szerint egy személy megmenekült, hét életét vesztette, két utast még keresnek a búvárok.

Az áldozatok favágók voltak, akik Aradról hazafelé, Săvineşti községbe tartottak – közölte a Neamț megyei rendőrség szóvivője. Elena Bulgărea elmondta, az eddigi információk szerint a kisbusznak felrobbant az egyik gumiabroncsa, ezért következett be a tömegszerencsétlenség.

A Neamţ megyei készenléti felügyelőség szóvivője, Adrian Rotaru közölte: a baleset után egy személynek sikerült kimásznia a vízből. Tudatánál volt és kórházba szállították. „Reggel 7 óráig a gépjárműben rekedt kilenc személy közül hetet mentettek ki, azonban az újraélesztési kísérletek ellenére mindannyiukat halottnak nyilvánították" – tájékoztatott a szóvivő. A túlélő egy 22 éves fiatal, aki jelenleg kórházban van. A szóvivő szerint a kisbusz nem volt alkalmas személyszállításra, a csomagtérében rögtönzött padok voltak. 

FRISSÍTÉS1 A folyóba zuhant kisbusz egy magánszemély nevére volt bejegyezve - nyilatkozta a Neamţ megyei rendőrség szóvivője. Elena Bulgărea szerint a gépjármű tulajdonosa egy 25 éves fiatal, a kisbusz sofőrje volt, aki szintén meghalt a balesetben. A rendőrök szerint a Beszterce folyóba zuhant járműben 17 és 45 év közötti személyek utaztak. 

FRISSÍTÉS2: A búvárok megtalálták a két eltűnt személyt. Mindketten a vízbe fulladtak. Egyikük 17 éves.

Cikkünk frissül








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X