FRISSÍTVE - Helikopterrel próbálják lehozni a Fogarasi-havasokban holtan talált turistákat


-A A+

FRISSÍTVE: A hegyimentők szerdán, helikopterrel próbálják lehozni a Fogarasi-havasokból a két iaşi-i turista holttestét, akik napokkal ezelőtt eltűntek, a harmadik személyt továbbra is keresik - tájékoztat Radu Bunea, a Victoria városi hegyimentő-szolgálat szóvivője. FRISSÍTÉS: A hegyimentők a harmadik eltűnt személy élettelen testét is megtalálták. 

A mentők nehéz feladat előtt állnak, tekintettel arra, hogy a két holttest a hegy két különböző oldalán van, több mint 2 000 méter magasan. A szóvivő szerint „nulla a lehetősége” annak, hogy a harmadik eltűnt személy életben legyen. 

A három személy – egy 62, egy 64, és egy 18 éves férfi – eltűnését múlt héten jelezte a Fogaras melletti Breaza kolostor egyik papja, aki észrevette, hogy napok óta érintetlenül áll a személygépkocsi, amellyel három férfi érkezett a kolostor környékére. Kedden délután a Fogarasi-havasok fölött kutató helikopterből két holttestestet láttak, ezeket próbálják szerdán lehozni. 

FRISSÍTÉS: A szerdai akció alatt a hegyimentők a harmadik személy holttestét is megtalálták az egyik áldozat közelében. A mentők még mindig dolgoznak azon, hogy a Fogarasi-havasokból lehozzák a három holttestet.

Adrian Gabor megyei tanácselnök-helyettes, a brassói Salvamont hegyimentő-szolgálat koordinátora arról tájékoztatott, hogy a hegyimentők feladata veszélyes és bonyolult, mert a holttestek meredek, nehezen megközelíthető lejtőn vannak.

A tervek szerint a három turista élettelen testét Felsőszombatfalvára szállítják, hogy a szakemberek elvégezzék a törvényszéki orvostani vizsgálatot.








EZT OLVASTA MÁR?

X