Anyja beleegyezésével erőszakolták meg a 11 éves fiút


-A A+

Őrizetbe vettek az Arad megyei rendőrök két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kilenc hónap alatt több alkalommal is megerőszakoltak egy 11 éves gyermeket - tájékoztatott Lorena Radu, az Arad megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség szerint az egyik gyanúsított zádorlaki, míg a másik Fönlak községben él. Az idézett forrás szerint a két férfi mellett a gyermek édesanyját is őrizetbe vették , ugyanis bizonyos pénzösszeg fejében beleegyezett, hogy gyermekét megerőszakolja a két férfi.

A rendőrség bíróság elé állítja a három gyanúsítottat, előzetes letartóztatásukat javasolva.

A nyomozások során kiderült, hogy kilenc hónap leforgása alatt egy 43 és egy 21 éves férfi fizikai és pszichikai kényszerítés által, kihasználva, hogy a kiskorú nem tudja érvényesíteni akaratát, több alkalommal nemi aktusra bírta a gyermeket. A kiskorút a 49 éves anyja beleegyezésével erőszakolták meg - írta a rendőrség közleményében. 








EZT OLVASTA MÁR?

X