Egész Nagybánya megmozdul a brutálisan meggyilkolt 5 éves Esteráért
Több ezer nagybányait várnak pénteken este 7 órakor a város központjába arra a megemlékező eseményre és csendes felvonulásra, amelyet a hétfőn este brutális kegyetlenséggel meggyilkolt 5 éves Esteráért tartanak.
Mint korábban írtuk, a kislány hétfőn, ebéd után elkérezett játszani szüleitől. Azt mondta, hogy a közelben lévő Phoenix üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol korábban is többször tartózkodott más gyerekekkel. Eltűnését 19 óra körül észlelte a családja, és a testvérei indultak a keresésére. A kislányra éjfél előtt találtak rá a romos épületek között. A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén. A kriminológusok szerint a kislányt megerőszakolta, kínozta, majd megölte a tettes. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta a halálát.
Csütörtökön letartóztattak egy pár órára egy 16 éves fiút az üggyel kapcsolatban, viszont a DNS-vizsgálatok minden kétséget kizáróan felmentették a gyanú alól, ezért kihallgatása után szabadon bocsátották
A nagybányai gyilkossági szakértők a fővárosból is kaptak erősítéseket a brutális gyilkosság elkövetőjének kézre kerítésébe, négy napja folyamatosan zajlanak a helyszíni szemlék és több száz személyt hallgattak ki.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni