Nagy fogásuk volt a rendőröknek Arad megyében


-A A+

Embercsempész-hálózatot számoltak fel Arad megyében a rendőrök, akik illegális bevándorlókat segítettek át a schengeni határon.

A rendőrség szervezett bűnözés osztályának nyomozói és a rendőrség különleges erői nyolc házkutatást tartottak kedden egy időben három Arad megyei településen és a megyeszékhelyen, hogy lecsapjanak egy bűnbanda tagjaira, akik illegális bevándorlókat segítettek át a schengeni határon.

A három elsőszámú gyanúsított tavaly júliustól idén február végéig irányította a szervezetet, amelyhez további kilenc, 25 és 40 év közötti férfi csatlakozott. A társaság 2017 novemberétől idén kora tavaszig 61 afrikai, közel- és távol-keleti illegális határátlépőnek segített átjutni a román–magyar határon, azaz becsempészték őket a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe.

A banda „másban is utazott”, ugyanis a házkutatások során 139 gramm cannabist, csempészárunak tűnő cigarettát és valutát is lefoglaltak náluk a rendőrök. Az akció során – melyben a temesvári nyomozók és aradi csendőrök is részt vettek – végül összesen 12 személyt kísértek be kihallgatásra – tájékoztatott közleményben az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bár a hét végén történt, de az aradi rendőrség csak kedden adott ki közleményt arról, hogy a nagylaki és pécskai rendőrkapitányságokkal és a gazdasági rendőrséggel közösen három házkutatás során több mint 133 ezer szál cigarettát foglaltak le Aradon. Egy 25, egy 41 és egy 44 éves férfi a gyanúsított, az áru feketepiaci értéke 100 500 lej; a cigaretták zárjegy nélküliek voltak, vagy hamis zárjeggyel látták el őket. A dohányáru mellett 19,5 kiló kávét és 1400 lejt is lefoglaltak a rendőrök.







EZT OLVASTA MÁR?

X