Megtépte a tanító nénit, mert elégtelent kapott a gyereke


-A A+

Sokkoló jelenetnek voltak szemtanúi a Călărași-i Dor Mărunt gimnázium 3. osztályos tanulói: két osztálytársuk anyukája nekiesett a tanitó néninek, mert az elégtelen osztályzatot adott egyik gyerekének. A magáról megfeledkezett szülő ütlegelte és a hajától fogva ráncigálta a pedagógust. 

Az incidensről tudomást szerzett a tanügyi szakszervezet is, amely arra kéri a parlamentet, hogy minősítse a pedagógusokat közfeladatot ellátó hivatalos személyeknek.

„Az iskola igazgatója riasztotta a rendőrséget és a megyei tanfelügyelőséget. Kollégánk súlyos testi sérüléseket szenvedett, törvényszéki orvos vett látleletet sérüléseiről. Ugyanakkor a lelki sérülésekről sem szabad megfeledkeznünk. Egyszerűen sokkoló, ami a munkáját végző kollégánkkal történt” – írja a Szabad Tanügyi Szakszervezet közleménye. Szerintük ez egy újabb példája a romániai iskolákban elharapodzó erőszaknak és arra kérik a tanügyminisztériumot, hogy ne térjen napirendre az ügy fölött. „Az illetékes hatóságok vizsgálják ki az esetet, de ez nem elég. Szakképzett biztonsági személyzetet kell alkalmazni az iskoláknál, akik megakadályozhatják azt, hogy idegenek bánthassák az oktatókat, diákokat az iskola területén” – fogalmaznak a Simion Hancescu  FSLI-elnök által aláírt közleményben. . 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X