Negyedóra alatt ítélték életfogytiglanira Londonban ezt a román gyilkost


-A A+

Negyedórás mérlegelés után ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre egy londoni bíróság esküdtszéke Genu Armeanut, aki január 3-án nyílt utcán szúrta le volt barátnőjét.

A 45 éves Vaslui megyei férfi 5 éve dolgozott építkezésben, amikor újra találkozott Londonban gyerekkori szerelmével, a 44 éves Elisabeta Lăcătuşuval. A nő ugyancsak vendégmunkásként dolgozott az angol fővárosba, ahol 3 lányával keresett menedéket tönkrement házassága után.

Genu és Elisabeta 2017 nyarán összeálltak, viszont a nő karácsony előtt a férfi tudtára adta, hogy nem áll szándékában hosszú távú kapcsolatot kialakítani vele, házasságról szó sem lehet. 

Genu Armeanu nem tudta megemészteni a visszautasítást, január 3-án hajnalban megleste, amikor Elisabeta az éjszakai váltásból hazafele tart és egy rövid, 30 másodperces beszélgetés után előkapott egy kést és leszúrta a nőt. Majd mint, aki jól végezte dolgát, elsétált a gyilkosság helyszínéről. Az esküdtszéknek könnyű dolga volt, ugyanis az esetet rögzítette a köztéri biztonsági kamera. 

A férfi beismerő vallomást tett az angol rendőröknek, mint mondta, szerelemből ölte meg a nőt. Ezzel szemben az ügyészség bebizonyította, hogy előre eltervelt gyilkosságról van szó, ugyanis a szakítás pillanatától a gyilkosság napjáig Genu Armeanu fenyegető üzenetekkel bombázta későbbi áldozatát.

Elisabeta Lăcătuşu halálával három kiskorú lány maradt árván. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X