Eurómilliomos lesz vagy rácsok mögé kerül a román idősgondozó?


-A A+

2,5 millió euróval lesz gazdagabb vagy börtönbe vonul az a román nő, aki 5 éven keresztül gondozott egy idős spanyol férfit?

Anca M.V. 2012-ben vállalta el az akkor 68 éves Eleuterio R.P. gondozását. A spanyolországi Zaragozában élő - örökösökkel nem rendelkező - öreg egy évvel később végrendeletileg a román nőre és házastársára hagyott egy lakás. Ugyanabban a testamentumban rendelkezett arról is, hogy 1,42 millió eurós befektetési alapját, 887 ezer eurós nyugdíjalapját és 127 ezer eurót érő értékpapírjait a spanyol Vöröskeresztre hagyja - írja az ABC.es című spanyol lap.

Három évvel később 2016. június 14-én Eleuterio új végrendeletet írt, amelyben teljes vagyonát Ancára hagyta, kizárva a végrendeletéből a korábban bőségesen jutalmazott Vöröskeresztet.

Miután 2017 elején, 73 éves korában meghalt az ügyészek be tudták bizonyítani, hogy a második végrendelet készülésekor Eleuterio nem volt szellemi képességének teljes tudatában. Az ügyész arra is rámutatott, hogy Anca teljesen elzárta a külvilágtól élete utolsó szakaszában Eleuteriót, magas fokú érzelmi és fizikai függőséget alakított ki gondozottjában, így próbálva elejét venni annak, hogy a második végrendeletet bárki is megtorpedózhassa.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X