FRISSÍTVE - Illuminált állapotban volt a szatmári láncbalesetet okozó nő


-A A+

Összesen tízen sérültek meg a ma éjszakai balesetben — közülük ketten nagyon súlyos állapotban vannak — , az egyik gépkocsivezetőt pedig csak feszítővágók segítségével tudták kiszabadítani a roncsok közül. FRISSÍTVE: A balesetet okozó, 25 éves nőnél 0,66 mg/l légalkohol-koncentrációt mértek. 

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, pár perccel éjfél előtt Szatmárnémeti közelében a 19-es országúton, Batiz és Gombáspuszta között, ahol egy személyszállító mikrobusz és két személygépkocsi ütközött össze, eddig még tisztázatlan körülmények között. 

A mikrobuszban hatan utaztak (munkahelyükre, éjszakai váltásba induló nők), az egyik személygépkocsiban csak a sofőr, a másikban pedig három személy volt. 

A helyszínre nagy erőkkel vonult ki a katasztrófavédelem, a zömében könnyebb sérüléseket szenvedett áldozatokat pedig hat mentőautó (rohammentők és a megyei mentőszolgálat) csapata látta el, illetve szállította kórházba. A baleset pontos körülményeinek megállapítása jelenleg is zajlik, de valószínűleg a szerencsétlenségben közrejátszottak a rossz látási viszonyok és az esőtől nedves, csúszós úttest is. 

FRISSÍTÉS: A rendőrségi szóvivő szerint a balesetet egy 25 éves nő okozta, aki autójával nekiütközött egy másik járműnek, amelyet egy 50 éves asszony vezetett, majd átkerült a szemközti sávra, ahol frontálisan ütközött egy kisbusszal. A kisbusz 66 éves sofőrje súlyosan, az egyik utas könnyebben megsérült, akárcsak a másik személyautó egyik utasa. A balesetet okozó, 25 éves sofőrnél 0,66 mg/l légalkohol-koncentrációt mértek. 

A Szatmár megyei kórház csütörtöki közleménye értelmében a kórházba vitt tíz személy közül kettőt utaltak be, a többieket hazaengedték.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X