Meghalt a barlangban rekedt diákokat mentő búvár


-A A+

Meghalt az egyik búvár, aki a tizenkét diák és edzője kimentésére végzett műveleten dolgozott észak-thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben.

A helyi hatóságok tájékoztatás szerint a 38 éves férfi, Szamarn Punan, a thaiföldi haditengerészet elit alakulatának egykori tagja – aki önkéntesként részt vett a mentőmunkálatokban – csütörtök este oxigénpalackokat helyezett el a barlangban az útvonalon, amelyen keresztül a bennrekedt csoportot kimenekíteni készülnek.

A férfi eljuttatta a palackot a kijelölt helyre, majd a visszafelé vezető úton eszméletét vesztette. Megpróbálták újraéleszteni, de a kísérletek nem jártak sikerrel.

Az ifjúsági focicsapat tagjai és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. Az egész Thaiföldet mozgósító országos figyelem mellett hétfőn, csodával határos módon élve találták meg őket. Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk kielégítő, legtöbbjüknek csak csekély egészségügyi problémájuk keletkezett kilenc nap után a föld alatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X