Véletlenül meglőttek egy fiatal nőt a rendőrök


-A A+

Kórházba került egy 31 éves nő, akit véletlenül meglőttek küldetésük közben a rendőrök.

Az eset szerda hajnalban történt az Argeş megyei Bârla községben. A közlekedési járőröknek gyanús lett a településen áthaladó járművek egyike, és igazoltatni akarták a gépkocsi vezetőjét. A sofőr azonban a többszöri intésükre, majd a hangosbemondón elhangzó felszólításokra sem állt meg.

A járőrök üldözőbe vették az autót. Mivel a sofőr nem akart lassítani, az egyik rendőr előbb két figyelmeztető lövést adott le, majd a gépkocsi irányába lőtt négyszer. Az autót végül a következő községben sikerült utolérni, és igazoltatták a vezetőjét. Kiderült, hogy a sofőr ittas volt, de az is, hogy a mellette ülő nőt megsebesítette az egyik golyó.

Az Argeş megyei rendőrség közleménye szerint a nőhöz mentőt hívtak a járőrök. Egyelőre nincsenek információk arról, hogy mennyire súlyos a sérülése. A sofőrt szintén kórházba vitték vérvételre. A rendőri fellépés körülményeit az ügyészség vizsgálja.








EZT OLVASTA MÁR?

X