A háromszínű szalag elengedhetetlen kelléke az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra történő megemlékezéseknek, mégis kevesen tudják, hogy a kokárda, amit kitűznek nem szabályszerű. Bár a szalag hajtására többféle mód is elképzelhető, egy dolog mégis rendszerint félre sikerül: mégpedig a színek sorrendje.

Általában a kokárdán a színeket belülről kifelé kell olvasni: a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Ettől függetlenül a hibás kokárdát már a forradalom idején hordták – állítólag Petőfi is ilyet kapott kedvesétől – hiszen nem mindenki tudhatta, hogyan kell helyesen hajtani a szalagot.

A szalagos csokor viselésének hagyománya egészen a 18. századi forradalmakig nyúlik. Franciaországból indult. A hagyomány szerint Magyarországon először a pesti radikális ifjúság vezetői, Petőfi Sándor és Jókai Mór viselte. Nekik Szendrey Júlia és Laborfalvy Róza készítettek nemzeti színekből szalagcsillagot, amit a fiatalok – a hagyományos kalapra tűzés helyett – a kabátjuk hajtókájára vagy mellrészére tűztek ki.

A trikolórt, vagyis a háromszínű zászlót egyébként szintén a francia forradalom tette divatossá. A hagyomány szerint ez ihlette meg Szendrey Júliát is, aki a kokárda mellett magának nemzetiszín főkötőt varrt. Az események hatására a magyar színhármas hivatalos lobogóvá vált, melyben a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt jelképezi.