Lakásépítéseket támogatnának Nagyváradon


-A A+

Újabb szabályzattervezetet bocsátottak közvitára augusztus 10-én, pénteken Nagyváradon: az önkormányzat a lakásépítést támogatná.

A tervezetről Ilie Bolojan polgármester csütörtökön beszélt. Az elöljáró szerint a város fejlesztésének egyik alapfeltétele – amellett, hogy itthon tartanák a városban élőket – a lakosság számának növelése, hiszen így biztosíthatnák a munkaerőt a Váradon és annak metropolisz-övezetében működő társaságoknak. Megjegyzendő, hogy Nagyvárad polgármestere nem első alkalommal beszélt a lakosság számának emeléséről, a túl alacsony ingatlanok felüladóztatásáról szóló szabályzattervezet közvitáján azzal érvelt, hogy a belvárosban is növelni kell a népsűrűséget.

Az embereknek azonban megfelelő lakhelyeket kell biztosítani, közművekkel, tömegközlekedéssel, ezért új lakások építését támogatnák, az ingatlanfejlesztésre pedig Délen, a körgyűrű, illetve Ogorul és a Sântandreiului utcák közötti, Nyugaton az Ovid Densusianu és Podului utcák, Északon és Nyugaton pedig a vasúti sín környékén támogatnák a tömbházépítést, de a sín melletti dombokon már nem. Az önkormányzat az épülő tömbházaknak saját költségén biztosítaná az infrastruktúrát és a közműveket.

Az ingatlanfejlesztőknek a következő feltételeknek kell megfelelniük: legalébb 150 lakást kell építeniük legkevesebb háromemeletes tömbházakban. A tervezetből kiderül, hogy az alagsor is elvárás, így legalább ötszintes épületeket kell emelniük a kivitelezőnek. A lakásoknak a szerződés aláírását követő három éven belül el kell készülniük, és a talaj szintjén kialakított parkolókat át kell adniuk az önkormányzat köztulajdonába, mivel nem tartják megfelelőnek azt a módot, ahogyan a lakónegyedben lévő magánparkolókat kezelik. A szabályzat szerint ugyanakkor, ha egy lakás közművesítése többe kerül, mint 2500 euró, a többletköltséget az ingatlanfejlesztőnek kell viselnie. A szabályzatot ide kattintva olvashatják el








EZT OLVASTA MÁR?

X