Elektromos kerítésekkel védenék a medvéket?


-A A+

Fontolják annak lehetőségét, hogy bizonyos szakaszokon elektromos kerítést szereljenek fel az A1-es autópálya mentén – nyilatkozta hétfőn Adela Muntean Szeben megyei prefektus, aki szerint így próbálnák meg elejét venni annak, hogy a sztrádára jussanak a medvék.

A prefektus gyűlésre hívta össze hétfőn az illetékes intézmények és vállalatok vezetőit, miután a napokban két medvét is halálra gázoltak az A1-es autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszán. A két baleset egymástól mintegy hat kilométerre történt.

Az ülésen elhangzott, Szeben megyében 50 százalékkal több medvét tartanak számon jelenleg, mint egy évvel ezelőtt, azaz a 2017-ben jegyzett 800-ról idénre 1 200-ra nőtt a számuk. A prefektus elmondta, a gyűlésen felkérte az illetékes vadásztársaságok képviselőit, hogy élelemmel próbálják meg visszacsalni a medvéket az erdőbe. Ugyanakkor kérni fogják, hogy pótolják a védőkorlátot ott, ahol az hiányzik, illetve fontolgatják annak lehetőségét is, hogy az autópálya azon szakaszain, amelyek környékén nagyobb a medvepopuláció, szereljenek elektromos kerítést.

A prefektus szerint a napokban a sztrádán elgázolt két medve vagy azért jött le az erdőből, mert élelem után kutatott, vagy azért, mert megzavarta őket egy vadászat, amely állítólag azon a környéken zajlott.

Mint ismert, a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság szóvivője, Elekes Róbert hétfőn azt nyilatkozta: „Figyelem, állatok!” jelzésű közlekedési táblákat helyeznek el az A1-es autópálya azon szakaszán, ahol az elmúlt három napban két medvét gázoltak halálra.








EZT OLVASTA MÁR?

X