Hivatalosan is elkezdődtek a Kolozsvári Magyar Napok


-A A+

Mátyás-sört is kóstolhatunk a 9. Kolozsvári Magyar Napokon, hívták fel a figyelmet bevezetőjükben a hétfő esti megnyitó konferansziéi. A rendezvény ugyanis idén a teljes Kárpát-medencében ünnepelt Mátyás-évhez, illetve a vallásszabadság évéhez is csatlakozik.

Gergely Balázs főszervező felidézte, hogy ezelőtt kilenc évvel augusztus 20-án, az első Kolozsvári Magyar Napokon több ezer ember előtt vetítették le a főtéren az István, a király rockoperát. Mérföldkőnek nevezte az eseményt, mint mondta korábban inkább valamit védeni járt ki tömegesen a magyarság Kolozsvár főterére.Nyitottság, türelem és tudás a három komponens, ami meghatározza Kolozsvárt, ahol hosszú időn át elfértek egymás mellett a különböző nemzetiségek és felekezetek, több száz évvel azelőtt, hogy bárkinek is eszébe jutott volna a vallásszabadságot kihirdetni, fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A székelyföldi származású politikus felidézte, hogy a kommunizmus évei alatt is iránymutatónak, szellemileg gazdag fővárosnak látták Kolozsvárt, amely később az összes ide költöző történetét is magába fogadta. A kincses városban elfér egymás mellett sok igazság, s még ha néha farkasszemet is néznek egymással, előbb utóbb kialakul az összhang, fejezte ki reményét Kelemen Hunor.Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke háláját fejezte ki mindazoknak, akik „megtartották nekünk Kolozsvárt, Erdélyt”, köszönetet mondott a szervezőknek, akik egyértelmű sikersorozattá, példamutató rendezvénnyé alakították a Kolozsvári Magyar Napokat, végül útravalóul azt kívánta, hogy teljen mindenkinek kedve a programokban, a vásári hangulatban, az ünnep után pedig összehangolt munkával dolgozzon ismét, hiszen valaki mindig gondoskodik arról, hogy a közéletben legyen tennivaló. „Visszaállamosítás, kedvezőtlen bírósági ítéletek, két ártatlan társunk bebörtönzése”, sorolta a politikus az erdélyi magyar közösséget érintő történéseket.Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az augusztus 20-i nemzeti ünnepre utalva üdvözölte azokat az értékeket, amelyeket az államalapító Szent István uralkodása óta eltelt ezer évben sikerült megőrizni. „A magyar történelem és irodalom akkor is teljes és irigylésre méltóan gazdag lenne, ha nagyjaink közül csak azok lennének részesei, akik a Házsongárdi temetőben nyugszanak” – fogalmazott. Gulyás Gergely emlékeztetett rá, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat nemzetiségeknek tett ígéreteiből sohasem lett törvény, hivatalos állampolitika, hangsúlyozta viszont azt is, hogy Románia és Magyarország az Európai Unió tagjai, szövetségesek, érdekeik sok szempontból közösek. „A politikai célból indult büntetőeljárások alapos gyanújától, a restitúció leállításától, a Székely Mikó kollégium és a marosvásárhelyi iskola ügyének megoldatlanságától nem csak az erdélyi magyarságnak rosszabb, de a románoknak sem jobb semmivel” – tette hozzá. A kultúra, így a Kolozsvári Magyar Napok is lehetőség az egymás iránti tisztelet, a közösség felmutatására, összegzett a politikus.

A köszöntőbeszédek után a budapesti Újszínház társulata kilenc Mátyás-történetet adott elő Kökényessy Ági rendezésében, Dörner György főszereplésével. Az Országjáró Mátyás király című zenés históriás játék kedden 11 órától ismét látható lesz a Kolozsvári Magyar Operában.








EZT OLVASTA MÁR?

X