Hivatalosan is megkezdődött a Vásárhelyi Forgatag


-A A+

A Vásárhelyi Forgatag hozzájárul a magyar identitás megerősödéséhez, ezért támogatja a magyar kormány ezt a rendezvényt - jelentette ki hétfőn Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, akinek jelenlétében megnyílt a 6. Vásárhelyi Forgatag.

A marosvásárhelyi magyarság kulturális rendezvényét a Kultúrpalota előcsarnokában egy népviseleti kiállítással nyitották meg a Maros Művészegyüttes szervezésében, ezt követően a Bekecs Néptáncegyüttes előadását tekinthették meg az érdeklődők.

Potápi elmondta: aki részt vesz a Forgatagon, erősíti Marosvásárhely magyar közösségét, a város magyar identitását. Mint mondta, azért fontos az ilyen rendezvények szervezése, mert így adható át a magyar kultúra a következő nemzedékeknek, emellett így megmutathatja a marosvásárhelyi magyarság, hogy erős, élni akaró közösség.

Az MTI kérdésére kijelentette: ez különösen fontos Marosvásárhelyen, ahol az elmúlt évtizedekben végigkövethettük, miként románosodott el a város, ezért a magyarság számára "frontvárossá" vált a település. "Most azt kell mondania a magyarságnak, hogy innen túl többet nem engedünk, megőrizzük a pozíciónkat, a kultúránkat, a város magyarságát" - mondta Potápi Árpád.

A szervezők részéről Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója örömmel állapította meg: sikerült elérni, hogy Marosvásárhely városvezetése már nem tekinti fenyegetésnek a magyar kulturális napokat, hanem támogatja azt.

Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke megköszönte a magyar kormány támogatását. Elmondta: az erdélyi magyarság kultúrájának köszönhetően őrizte meg identitását a történelem során, és a hagyományok ápolása a kulcsa annak, hogy száz év múlva is legyenek magyarok Erdélyben.

Augusztus 27. és szeptember 2. között zajlik Marosvásárhelyen a 6. Vásárhelyi Forgatag, amely az eddigi legnagyobb szabású lesz. Egyebek mellett a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapesti Operettszínház is részt vesz egy-egy produkcióval a fesztiválon.







EZT OLVASTA MÁR?

X