Emberjogi szervezetek megkérdőjelezi az alkotmánymódosító referendum alkotmányosságát


-A A+

A nemzetközi emberi jogok megsértéséhez és a homofóbia felerősödéséhez vezethet az a népszavazás, amelyet Romániában terveznek megszervezni a család alkotmányos meghatározásának módosítása céljából - közölte az Amnesty International emberjogvédelmi szervezet, amely más hasonló szervezetekkel közösen az alkotmánybíróságához fordul ez ügyben.

Az Amnesty International tájékoztatása szerint a szexuális irányultsághoz való jogokkal foglalkozó európai bizottsággal (ECSOL), illetve a homoszexuális, biszexuális és transznemű személyek nemzetközi egyesületének európai szervezetével (ILGA-EUROPE) közösen megkérdőjelezik az október 7-ére tervezett referendum alkotmányos voltát.

Arpi Avetisyan, az ILGA Europe jogi szakértője szerint a népszavazás a homofóbiát erősítené, és olyan módosításokat eredményezne az alkotmányban, amelyek szembemennek az európai és nemzetközi normákkal. Barbora Cernusakova, az Amnesty International szakértője ugyanakkor kijelentette, hogy ha az alkotmánymódosítás megtörténik, az egyértelműen visszalépést fog jelenteni Románia számára, és súlyosan fogja érinteni azokat a családokat, amelyek nem házasságra épülnek.

A szenátus szeptember 11-én fogadta el a család alkotmányos meghatározásának módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek értelmében a család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából megkötött házasságon alapul. A módosításról október 7-én népszavazást tartanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X