Restaurálják a kolozsvári Szent Mihály templomot


-A A+

Restaurálnák a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot, a szükséges építészeti, kő- és festőrestaurátori felméréseket és állagvizsgálatot már elkezdték a Budapesti Műszaki Egyetem által megbízott szakemberek – írja a szabadsag.ro.40681

A kolozsvári római katolikus Szent Mihály-plébánia Kovács Sándor főesperes megbízásából kötött szerződést az egyetemmel, amelynek munkatársai a kutatások eredményeinek összegzését követően elkészítik a felújítás teljes projektjét, hogy azzal európai uniós támogatást pályázhassanak meg a 2014–2020-as költségvetési ciklusban – tájékoztatott a felmérési és tervezőmunkálatokban közreműködő Orbán György építész.

Az utóbbi évtizedekben megnövekedett autós forgalom miatt keletkezett szennyező gázok jelentősen károsították a templom kődíszeit és kőfelületeit, így a templomépület fizikai és esztétikai állapota nem kielégítő. Utoljára a múlt század közepén végeztek restaurálási munkálatokat a templomon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X