Emlékérmet is átadtak a Parajdi Töltött Káposzta Fesztiválon


-A A+

Emlékérmét adományozott Bokor Sándornak, Parajd polgármesterének Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a hétvégén tartott Töltött Káposzta Fesztiválon.

A parajdi rendezvénysorozat évről-évre egyre nagyobb sikernek örvend, hiszen minden évben lehetőség adódik a feltöltődésre, jövő tervezésre, kóstolásra és tapasztalatcserére. Borboly Csaba fontos találkozási pontnak nevezte a fesztivált, ahol barátságok köttettek, és lehetőségek adódtak ennek folytatására. De lehetőség Székelyföld gasztronómiai teljességének bemutatására, és arra, hogy a vendégeknek megmutassák, jó Székelyföldre jönni.

A kétnapos esemény során a látogatók ízelítőt kaphattak a székely hagyományokból, ünnepekből, népzenékből, a táncból és nem utolsó sorban a turisztikai kínálatból is. „A 23 év alatt sok megpróbáltatással is szembesültünk a rendezvény megszervezésében, de a lényeg az, hogy ma a 23. alkalommal is itt vagyunk. Kevés olyan fesztivál van, amely így tartva a színvonalat, megszervezésre kerül évről évre a közösség összefogásában”- fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Ennek a munkának az elismeréseként, a községért és a közösségért kifejtett tevékenységért, Borboly Csaba a megyei tanács részéről emlékérmet adott át Bokor Sándor polgármesternek. Bokor Sándor mandátumai alatt azon volt – egyértelműen sikerrel –, hogy láthatóvá varázsolja a só jelenlétét a bányából kitermelt és eladott portékán kívül is.

Ma már wellness, kezelőbázis, számos vendéglátó hely van a településen, a fürdőhely felkerült ismét az ország turisztikai térképére. Parajd közössége a vezetők és elöljárók segítségével rátalált arra az útra, ami elvezeti őket a gyarapodáshoz, fejlődéshez, és a jövő teremtéshez. Ma már sok város nem rendelkezik olyan infrastruktúrával, élénk gazdasági élettel, korszerű faluképpel és változatos kulturális élettel, mint Parajd, a sóvidéki nagyközség, hangzott el Bokor Sándor méltatásában.  








EZT OLVASTA MÁR?

X