LMBTQ Erdélyben csoport: bojkottáljuk az október 6-7-i népszavazást
A népszavazást teljes mértékben feleslegesnek tartjuk, és tiltakozunk az ellen, hogy egy kisebbséget, az LMBTQ+ közösséget politikai haszon- és imázsszerzés céljából pártok, egyházak és kétes hátterű érdekcsoportok felhasználják és megbélyegezzék – olvasható az erdélyi magyar LMBTQ+ közösség pénteki közleményében.
„A család egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött házasságán, az ő egyenlőségükön és a szülők azon jogán és kötelezettségén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek eltartását, nevelését és oktatását.‟ Erre módosulna Románia alkotmányában a család fogalmát meghatározó, 48-as cikkely első bekezdése, ha az október 6-7-i népszavazás érvényes lesz – emlékeztet a közösség.
A népszavazást feleslegesnek tartják, mert:
- az alkotmánymódosítás célja az azonosneműek házasságának alkotmányos tiltása, miközben az alkotmánybíróság már két évvel ezelőtt döntött e kérdésben (az 580/2016-os döntés indoklásában a testület leszögezte, hogy az alkotmány jelzett cikkelyét eleve nem lehet úgy értelmezni, hogy ez alapján törvényesíthető legyen az azonosneműek házassága);
- a Polgári Törvénykönyv jelenleg sem engedélyezi és nem is ismeri el az azonosneműek házasságát;
- a romániai LMBTQ-közösségek fórumai soha nem követeltek házasságot az azonosnemű párok számára;
- kidobunk 43 millió eurót az ablakon egy olyan meghatározásra, amely jogilag nem változtat semmin.
A népszavazás három éve tartó reklámozását és jelenlegi kampányát károsnak tartják, mert:
- valótlanságokat állít az LMBTQ+ emberekről: gyermekrablóknak, molesztálóknak állítja be őket, sőt emberi mivoltuktól is megfosztja;
- nacionalista gyűlöletkeltésre is alkalmas retorikával buzdít szavazásra;
- tovább mélyíti a meglévő társadalmi szakadékokat;
- a család védelmének álcája alatt olyan csoportot támad, amely egyébként is kirekesztés, megbélyegzés, fizikai és szexuális agresszió célpontja;
- ennek a politikai és egyházi imázsépítésnek áldozatául esik a szükséges és építő társadalmi párbeszéd a romániai LMBTQ+ emberek helyzetéről;
- azt az illúziót kelti, hogy két szó kicserélésével az alkotmányban az állam és polgárai mindent megtettek azért, hogy többen házasodjanak, kevesebben váljanak el, több gyermek szülessen házasságban, kevesebb gyermeket hagyjanak vagy hanyagoljanak el, hazatérjenek gyerekükhöz a külföldön dolgozó szülők, családra leljen minden állami gondozásban élő gyermek.
Csalódottan vették tudomásul, hogy:
- egy több százezer romániai polgárt (egyszülős családok, házasság nélkül együtt élők és gyermeket vállalók, unokáikat nevelő nagyszülők stb.) a család fogalmából kizáró alkotmánymódosítás egyáltalán eljuthatott a népszavazásig;
- a romániai magyar politikai pártok kettős mércét alkalmaznak: miközben elvárják a többségtől a racionális párbeszédet – például autonómiaügyben –, más kisebbséggel szemben erről megfeledkeznek. Azelőtt álltak be egy zsigeri elutasításra épülő kezdeményezés mögé, hogy jogilag rendezni akarták volna az azonosnemű párok együttélését;
- egyes romániai magyar egyházak olyan kezdeményezést karoltak fel, amely a gyűlöletre épül, és jelét sem mutatták annak, hogy akár csak vita szintjén az érintettek bevonásával a meleg emberek megértésére törekedtek volna. Pedig az LMBTQ+ közösségből sokan (tanárok, ügyvédek, orvosok, mérnökök, vállalkozók, politikusok, és még sorolhatnánk) vasárnaponként a templom padjaiban ülnek, és aktív tagjai az egyházi közösségnek.
Úgy vélik, az alkotmánynak nem meghatároznia, hanem védenie kellene a családot. Minden más a polgári törvénykönyv dolga – írják. In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas. A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.
- Jakubinyi György érsek a referendumról: „A tét óriási, a veszély jelentős!”
Társadalom - Alkotmánybíróság: az azonos nemű élettársaknak joguk van a kapcsolatuk elismerésére
Belföld - Dragnea a referendumról: a PSD „tájékoztat”, nem kampányol
Belföld - Zajlanak az előkészületek az október 6-7-i alkotmánymódosító népszavazásra
Belföld - Fordulat: a kormányfő szerint a PSD nem vesz részt a népszavazási kampányban
Belföld - Referendum: lelkiismeret szerinti szavazásra buzdít az ALDE
Belföld
- 33067 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33069 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33069 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33071 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33072 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33072 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni