Együtt táboroznak a magyar és román középiskolások Borospatakán


-A A+

Második alkalommal szervezik meg a román és magyar iskolások közös táborát, a Puzzle Camp-et, október 8. és 13. között a Hargita megyei Borospatakán. A tavaly elindított projekt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, illetve a Hargita Megyéért Egyesület közös programja.

A Hargita Megye Tanácsa tagságával megalakult egyesület 2017-ben két alkalommal szervezett több napos műhelymunkát a diákoknak az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) támogatásával. A szervezet szeptemberben A különbözőség kihívásai – A nemzeti kisebbségek jogai 100 év után Romániában címmel szervezett konferenciát az Identitás és Párbeszéd Egyesületet támogatva.

A román és magyar középiskolás diákok következő találkozása egy tematikus táborban lesz, ugyanis a Hargita Megyéért Egyesület idén is sikeresen pályázott a DRI-nél a program folytatására. A műhelymunkák és tematikus előadások alkalmával a diákok több szemszögből megközelítik az etnikumközi kapcsolatok, a különböző kultúrák együttélésének kérdését, a nyelvi sajátosságokat boncolgató szakmai beszélgetések mellett például színházműhelyen vagy táncházon is részt vehetnek. A közös tevékenységeken a táborozók segítik egymást abban, hogy mindenki megértse az elhangzottakat, és egyértelműen folytatni szeretnék az elkezdett tevékenységet, minél több közös programon vennének részt, hogy hasznosan töltsék együtt az időt, miközben nyelvet tanulnak egymástól.

Az idei tábor a Puzzle Camp elnevezést kapta, és a gyimesi Borospatakon zajlik, tematikus napokra építve a programot. Az első nap az ismerkedésről és a csapatépítésről fog szólni, a második, gasztro-napon a sajtkészítés rejtelmeibe vezetik be a gyerekeket, majd közös főzéssel és bográcsozással folytatódik a nap. Az etno-nap reggeli tornával indul, majd népzene és –tánc oktatás lesz, illetve kézműves tevékenységek.

A csütörtöki, public-napon a MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) mutatja be diákönkormányzati tevékenységét, illetve Hargita Megye Tanácsának képviselői is meghívást kaptak, hogy az önkormányzati munkáról, a közszféráról beszélgessenek a diákokkal. A pénteki foglalkozások a médiára, a sajtóra és a közönségkapcsolatokra fektetik a hangsúlyt újságírók bevonásával, szombaton pedig az összegzés után véget ér a tábor.

A szórakozás sem marad el a közel egyhetes táborban, lesz filmvetítés, karaoke és táncház is. A táborban összesen ötven, román és magyar anyanyelvű tanuló vesz részt, a csíkszeredai Octavian Goga és a Segítő Mária középiskolákból. 








EZT OLVASTA MÁR?

X