Rodics Gergely, akinek a csűrjét Károly herceg is megcsodálta


-A A+

A székelyföldi tájak annyira magával ragadták, hogy a hatalmas Budapest helyett kis felcsíki falucskát választott lakóhelyéül Rodics Gergely. Tájgazdálkodási, természetvédelmi szakemberként nemcsak otthonra talált a Hargita megyei Csíkdelnén, hanem újszerű rendeltetéssel ellátott rendezvénycsűrjével ki is vívta magának az épített örökség és a kultúra rajongóinak a megbecsülését, tiszteletét. Életútjáról és terveiről beszélgettünk, no meg természetesen arra a jeles napra is rákérdeztünk, amikor Károly walesi herceg kipróbálta udvarán a kézi kaszálást.

A székelyföldieknek sem egyszerű egy olyan, 600 lelkes kis faluban gyökeret ereszteniük, mint amilyen Csíkdelne. Önnek azonban Magyarországról is sikerült. Honnan indult?

Budapesti vagyok, ott is nőttem fel, Budának egyik olyan részén, ahol gyermekkoromban alig voltak házak. Már öt-hatéves lehettem, mire kiderült számomra, hogy a hegy tövében van egy nagyváros. Nem vagyok tipikus városi ember, ez az életforma sosem volt vonzó számomra. Úgy gondoltam, hogy nem Budapesten fogok megöregedni. Aztán a 90-es évek közepétől egyre többet kezdtem járni Erdélybe. Először a csíksomlyói pünkösdi búcsúkra, majd kirándulni is. Mindig kiemelkedően jó élmény volt itt lenni.Mi volt az, ami különösen megfogta a Székelyföldben?

Főként az, hogy a székelység nagyon erős közösségi öntudattal rendelkezik. Egy budapesti számára ez ismeretlen dolog, és nagyon megkapó. Itt még érződik, hogy létezik az összetartás. Az embereknek történelmi tudatuk van arról, hogy ők kik. És igaz az is, hogy „megeszik egymást”, de az is, hogy amikor kell, akkor összefognak. Nekem nagyon tetszenek az odaadással megtartott közösségi ünnepeik. Itt, a Székelyföldön szívbe markoló élmény meghallgatni a himnuszt egy ünnepi alkalommal. Magyarországon könnyebb „ellötyögni” az életet, itt viszont érezhető, hogy a döntéseknek tétjük van, érezhető, hogy az emberek kockázatot és nehézséget is vállalnak azzal, hogy a magyar identitásukért újra és újra kiállnak. A másik nagyon vonzó dolog számomra – tájgazdálkodási szakemberként – a művelt táj. Nyilván, elsősorban az esztétikája és a gondozottsága volt az, ami megfogott. Például egy magyarországi erdőszélen valószínűleg bozótos van, vagy mindenféle futónövények másznak fel a fákra. Ugyanez itt egy gyönyörűen művelt erdőszél, ahol a gyep addig ér, ahonnan az erdő kezdődik, nagyon kevés terepe van az összevisszaságnak. Csendben hozzátenném, ez sajnos a településeken belül már nem igaz…

Hol sajátította el a tájgazdálkodási szaktudást?

A gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében. És néhány évvel ezelőtt Cambridge-ben mesteriztem, természetvédelmi vonalon.

Mikor kezdett gondolkodni azon, hogy a Székelyföldre költözne?

2005-ben tudatosan olyan munkahelyet kerestem, amelyik lehetőséget ad arra, hogy munkaügyben járjak át Erdélybe. Itteni ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Csíksomlyótól Gyimesbükkig tartó területet összefogó Pogány-havas Kistérségi Társulás élére vezetőt keresnek. Mivel nekem vidékfejlesztési végzettségem és tapasztalatom is volt, úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Tanulmányutat szerveztem a kistérség polgármesterei számára, és annak az ismeretségnek az alapján döntötte el az egyesület, hogy jöhetek. 2006 márciusában költöztem ide. Albérletben laktam évekig, majd egy lehasznált gyermekotthon maradékaiban, a csíksomlyói plébániaudvaron. Közben pedig azon ábrándoztam, hogy milyen jó lenne megvenni és felújítani egy régi parasztházat vagy csűrt…Ez az álom azonban szinte meghiúsult…

Hozzátartozik a történethez, hogy én a magyarországi fizetésem egyhatodát kaptam itt, és két év után az anyagi helyzetem nagyon beszűkült. Már azon gondolkodtam, hogy kénytelen leszek visszaköltözni Magyarországra, és ennek a dilemmának a közepette érkezett meg az angol Barbara Knowles, aki biológusként szintén beleszeretett Erdélybe. Ő abban az évben tudta meg magáról, hogy gyógyíthatatlan beteg, ezért úgy döntött, hogy az élete hátralévő néhány évét itt szeretné tölteni, és itteni természetvédelmi célokat támogatna a pénzéből. Ő mentette meg a kistérségnél dolgozó háromfős kis csapatunkat. Egy évre előre biztosította a fizetéseinket, és közös projekteket kezdtünk tervezgetni. Osztoztunk a véleményben, hogy ez a táj nemcsak messziről különlegesen szép, hanem „közelről” is: rendkívül sok növényfaj él itt. A Gyimesi-hágónál 4x4 méteres területen történő botanikai felmérésben 81 növényfajt vettek nyilvántartásba, ami harmadik helyezett Európában. A gyimesi gyepeken pedig nagyjából 400 féle növényfaj él. Ezt a természeti gazdagságot az itteni kisléptékű családi mezőgazdaság tartja fenn. Hogyha a gazdák nem művelik ezeket a kaszálóréteket, akkor ezek újra be fognak erdősödni és eltűnik ez a fajgazdagság. Ha ezt valaki értéknek tekinti, akkor abban kell segítenie, hogy ez a gazdálkodás ne tűnjön el. És ilyenfajta projekteket próbáltunk kitalálni Barbarával közösen.

Maradt tehát Csíkszeredában, de hogyan jutott el Delnére?

Korábban mi tejcsarnokokat létesítettünk azért, hogy a gazdák a kaszálórétek műveléséből keletkezett tejért több pénzt kapjanak, mint kaptak azelőtt. És valóban, ez a lépés megduplázta a tejárat. A következő lépés az, hogy gazdák a tejet saját maguk dolgozzák fel. Ekkor csatlakozott hozzánk Barbara. Kicsi tejfeldolgozók létesítésében gondolkodtunk, és mi magunk is szerettünk volna megvalósítani egy kis mintaprojektet, mégpedig úgy, hogy kössük össze az én másik hobbimmal: az épített örökség témával. Ekkor már túl voltam egy többéves faluképvédelmi projekt lebonyolításán. Arra gondoltunk, hogy egy régi csűrben tejfeldolgozót alakítunk ki, ami elég pici ahhoz, hogy beférjen a csűrbe, és elég nagy ahhoz, hogy a falu gazdáinak a tejét fel tudja dolgozni. Elkezdtünk csűröket nézegetni olyan falvakban, ahol úgy láttuk, hogy támogató a helyi gazdaközösség. Így esett végül a választás Delnére, és megvettünk egy viszonylag nagy és jó állapotban levő csűrt, valamint az ahhoz tartozó házat. Utóbbit Barbarával közösen felújítottuk és ideköltöztünk, egyik felébe én, a másikba ő.Ezzel párhuzamosan a csűrt is újították?

Folyamatosan tárgyaltunk a közbirtokossággal és a gazdaegyesülettel a tejfeldolgozó létesítéséről. Az volt az elképzelés, hogy az épületet megvesszük és felújítjuk mi, ők pedig biztosítják a sajtkészítő berendezéseket. Ami azért is tűnt jó ötletnek, mert ha a projekt valamiért nem lenne sikeres, akkor az eszközöket értékesíthetik, nem vész el a befektetés. Sajnos ez mégsem tűnt megfelelő biztosítéknak az itteniek számára, és visszaléptek. Maradtunk a felújítatlan csűrrel, amiről akkor tudtuk, hogy tejfeldolgozó már nem lesz. Így jött az az ötlet, hogy hozzunk létre belőle olyan épületet, amelyik valamennyire mégis szolgálja a közösséget, de lakásnak is megfelel. Így a csűr egyik felét átalakítottuk színpaddal is felszerelt közösségi térré, amiben kiállítások, koncertek, bor- és sörkóstolók, minikonferenciák találnak otthonra. A másik felében pedig vendégházat létesítettünk három szobával. A felújításnál az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy az eredeti stílusát minél kevésbé rontsuk el modern elemek beépítésével. A csűr téglafalas felében alakítottuk ki a szobákat, és a másik feléhez szinte nem is nyúltunk hozzá, csupán egy alacsony színpadot építettünk bele. Esztány Győző tervei alapján 2012-ben kezdtük a felújítást, és a munka nagy része 3-4 hónap alatt meg is volt. A sok apró részlet miatt viszont még most is folyamatosan szépül.Mitől egyedi a rendezvénycsűr?

Az a legfontosabb funkciója, hogy ez csűrátalakítási bemutató hely, ahová bárki jöhet ötletet „lopni”, ihletődni. Belül minden új, de régies.

Milyen gyakran tartanak benne rendezvényeket?

Nyaranta 3-5 rendezvényünk van. Egy-két koncert, összekötve kiállításokkal. A sör- meg borkóstolók akkor vannak, amikor valamilyen alkalom kínálkozik, például a térségbe látogat egy-egy neves borász, akár Magyarországról. A vendégház téliesített. Tavaly kezdtük el kiadni, és egyre jobban megy, egyre népszerűbb. Akik ezt a szálláshelyet választják – jellemzően a világhálóra feltöltött fotók alapján –, azok látják, hogy milyen hangulatú hely. Ide tehát az az ember jön, akinek ez tetszik. De akinek tetszik, annak viszont nagyon.

Alig vannak a világon néhányan, akik elmondhatják, hogy a kertjükben kaszált Károly walesi herceg. Ön közéjük tartozik. Hogyan jöhetett létre a hercegi látogatás?

2010-ben Barbarával már együtt dolgoztunk, amikor kaptunk egy meghívást éppen egy csűrben kialakított tejfeldolgozó átadására, Szászkézdre. A csűrt Károly herceg adta át. Meghívtak engem is az átadóra, és ott találkoztam a herceggel, Barbara pedig ugyanabban az évben egy miklósvári rendezvényen ismerkedett meg vele. Károly herceg azért jár Erdélybe, mert ő ennek a természetbarát mezőgazdaságnak az egyik apostola Európában és világszerte. A mi projektjeink is ugyanarról szólnak, ami az ő szívügye. Ezért meghívtuk, hogy jöjjön el, és ismerkedjen meg a mi tevékenységünkkel. Tartottuk a kapcsolatot az itteni munkatársaival és a londoni irodájával is, és egyszer Barbarával és Demeter László biológussal hárman elmentünk a Clarence House-ba, Londonba, ahol az ő irodái vannak. Ott bemutattuk az irodavezetőnek a tevékenységünket, és ismét meghívtuk a herceget. Egyszer csak jött a hír, hogy elfogadta a meghívást 2011 májusára. Azonnal indultak az előkészületek: jöttek az itteni titkosrendőrök és biztonságiak, és jöttek az angol titkosrendőrök és biztonságiak. Mindenki megnézte, hogy honnan mi tud a herceg fejére esni. És aztán összeállítottuk a meghívottak listáját. Fontos volt, hogy ne hívjunk politikusokat. Emlékszem, felsorakoztunk az udvaron kis csoportokban. Közben már a fél falu ott állt az utcán, persze. Károly herceg bejött a kapun, bement a házba, nadrágot cserélt, kapott egy csokor virágot, majd a teraszon kicsit leültünk, beszélgettünk. Bemutattam a kistérségi társulást, majd lesétáltunk az udvarra és a meghívottakkal folytatott rövid beszélgetést, végül pedig a csűrben volt egy kis fogadás. A beszélgetés folyamán azonban a kézi kaszálásra terelődött a szó. Kérdezte, hogy kipróbálhatná-e. Nekem nem is volt még akkor kézi kaszám, néhány hónapja költöztünk be a házba, még le se volt vakolva az épület. A szomszédtól kellett kaszát kérnem. Kaszálgatott kicsit, erről fotók készültek, amelyek be is járták a világot. Ő azért jött, hogy a közös ügyünket támogassa. Nem pénzzel, hanem pusztán azzal, hogy eljött ide, és ezzel a látogatással kifejezi azt, hogy ő a természetbarát mezőgazdálkodást fontosnak gondolja. Ez az üzenet pedig tényleg átment az emberek fejébe, és azóta a helyi gazdáktól is olyan kifejezéseket hallok vissza, hogy „biodiverzitás”, „fajgazdagság”. Ez korábban nem fordulhatott volna elő. Fantasztikus élmény volt.

Manapság mivel foglalkozik?

Január óta nem dolgozom a kistérségnél. Azok a típusú kezdeményezések, amelyekkel én foglalkoztam, nem kifejezetten a falvakban érzékelhető fejlesztések voltak. Azoknak a projekteknek a hatása, lehet, hogy az európai uniós agrárszabályozásban valamilyen apró mértékben változást okozott. De ezt a polgármesterek nem tudják közvetlenül kimutatni az választók felé. És miután Barbarával a közös munkánk is egyre inkább a természetvédelem irányába ment el, ezt az itteni emberek sem érezték nagyon fontosnak. Közben lecserélődtek azok a polgármesterek is, akik engem idehívtak. A kistérségi társulás célja inkább a településfejlesztés, ezért irányváltás mellett döntöttek. És én is irányt váltottam. Egyrészt a vendégházzal foglalkozunk a menyasszonyommal közösen, aki a Székelyföld legfontosabb vonzereje lett a számomra. Emellett most kezdtem el felépíteni egyfajta gazdasegítő szolgálatot. Nem nevezném tanácsadásnak. Angol támogatásból indulunk, és olyan dolgokkal foglalkoznánk, ami a gazdatársadalom előrejutását segíti. Jelenthet ez valamilyen pályázati lehetőséget, vagy azt, hogy megvizsgáljuk, milyen mezőgazdasági támogatások léteznek, amelyeket egyébként ők megkaphatnának, csak valamilyen ok miatt nem igénylik. Például elég sokan visszamondták az Agromediu néven ismert agrár-környezetvédelmi, környezetgazdálkodási támogatásokat. Ezeknek jó része lehet, hogy akár indokolt félelmek miatt történt, de a háttérben leküzdhető problémák húzódnak. Ha van mellettük valaki, aki el tudja mondani, mit kell tenni a büntetések elkerülése érdekében, akkor hátha szívesebben és könnyebben vágnak bele. A harmadik és legnehezebb szegmens pedig az, hogy hogyan lehet a gazdálkodást abban a léptékben kialakítani, ami még nem jár a természeti értékek megsemmisülésével, viszont több pénzbevételt hoz. Ez érzékeny téma, hiszen valamikor a hagyományos gazdaság nem igazán kellett pénzt termeljen. De most hiába termel a gazda magának élelmiszert, mert azon kívül még egy csomó mindent be kell szereznie, amit pénzért adnak.

Mennyire fogadta be a közösség itt, Delnén?

Delneinek tartom magam, hiszen itt élek. És tudom, csodabogár vagyok, ez az alapállás. Soha nem fogják teljesen megérteni, hogy mit keres itt, éppen Delnén egy budapesti értelmiségi családból származó férfi. Ezt a különbséget nem is próbálom megszüntetni: ez megvan, és nem fog elmúlni. De azt gondolom, hogy jó a kapcsolatom velük, baráti viszonyt ápolok a szomszédokkal, a velem hasonló korúakkal, és jóban vagyok az idősebb korosztállyal is. Szeretek itt lakni, nekem itt jó.








EZT OLVASTA MÁR?

X