Elutasították a gyulafehérvári római katolikus gimnázium épületének a visszaszolgáltatását


-A A+

A Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon elutasította a gyulafehérvári egykori Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnázium épületének visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak - tájékoztatta az MTI-t a táblabíróság szóvivője kedden.

A gyulafehérvári várban álló egykori katolikus iskolaépületet jelenleg az 1918 December Elseje Tudományegyetem használja. A gyulafehérvári római katolikus érsekség restitúciós kérelmét tavaly novemberben utasította el az országos restitúciós bizottság arra hivatkozva, hogy a római katolikus egyház nem jogutódja a Római Katolikus Státus Tanulmányi Alapjának, amelyre az iskolaépületet egykor telekkönyvezték. A restitúciós bizottság úgy vélte, hogy a Tanulmányi Alap az államosítás előtt is a román állam tulajdonában volt, és az egyház csupán a kezelője volt ennek az alapnak. 

Komáromi Attila, a római katolikus egyház ügyvédje az MTI-nek elmondta, a telekkönyvben szereplő Tanulmányi Alap annak a Római Katolikus Státusnak az egyik alapja, amelyet a 16. században hoztak létre az egyházi iskolák működtetésére. Az ügyvéd elmondta: a per során többek között a román állam és a Szentszék által 1940-ben kötött konkordátumra hivatkozott, mely a Római Katolikus Státust a római katolikus püspökség (jelenlegi érsekséghez) egyik szerveként ismeri el. 

A visszaszolgáltatást elutasító első fokú ítélet ellen az indoklás kikézbesítésétől számított 15 napon belül lehet fellebbezést benyújtani.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X