Igen nagy erejű földrengés volt az éjszaka Székelyföld közelében


-A A+

A Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű földrengés volt a vasárnap hajnalban, 3 óra 38 perckor Buzău megyében – jelentette honlapján az országos földfizikai intézet (INFP). Idén eddig ez volt a legerősebb földmozgás az országban.

A földrengés Vrancea szeizmikus térségében következett be, az INFP által közölt legfrissebb adatok szerint 151 kilométeres mélységben. Az epicentrumához legközelebb eső települések Nehoiu (21 km), Kovászna (35 km), Bodzaforduló (41 km), Kézdivásárhely (49 km).

 

A földmozgás hatására Bodzafordulón megszakadt az áramszolgáltatás, de rövid időn belül elhárították a meghibásodást. A Kovászna megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője, Marius Tolvaj közlése szerint nem érkezett bejelentés arról, hogy anyagi kár keletkezett volna a földmozgás nyomán.

A földrengés a fővárosban is észlelhető volt. A bukaresti mentőszolgálat vezetője, Alis Grasu szerint a földmozgást követő 15 percben 12 hívás érkezett az 112-es segélyhívó számra, a legtöbb esetben pánikroham miatt.

Az INFP igazgatója, Constantin Ionescu szerint Vrancea térségében nem számít rendkívülinek ez a szeizmikus tevékenység, utórengések nem várhatók, vagy ha lesznek is, sokkal kisebb intenzitásúak. Legutóbb 2016 szeptemberében és decemberében regisztráltak 5-ösnél erősebb földmozgást Romániában, mindkettő a Richter-skála szerinti 5,8-as erősségű volt. Idén eddig ez volt a legerősebb földmozgás az országban.

A belügyminisztérium Facebook-oldalán sok hozzászóló elégedetlenkedett amiatt, hogy a RO-ALERT rendszer nem jelezte a veszélyt üzenetben, viszont az országos telefonos figyelmeztető-rendszer honlapján szereplő információk szerint a földrengésekről nem küldenek üzenetet a lakosságnak, csak utólag, ha súlyos károk következtek.








EZT OLVASTA MÁR?

X