Elutasították a vezetés közben videózó sofőrök büntetéséről szóló tervezetet


-A A+

Első házként elutasította szerdán a szenátus azt a törvényjavaslatot, amely értelmében büntetendő lenne videofelvétel készítése autóvezetés közben.

Robert Cazanciuc, a felsőház jogi bizottságának vezetője azt mondta, a javaslat ötlete jó, de a megszövegezés sok kívánnivalót hagy maga után, ezért ebben a formájában nem lehet elfogadni. Ugyanakkor hozzátette, mindenképpen megoldást kell találni azok büntetésére, akik vezetés közben filmeznek, és ezzel veszélyeztetik saját és mások életét.

A javaslattevő Petru Movilă PMP-s honatya is egyetértett azzal, hogy a törvénytervezetet úgy kell megfogalmazni, hogy azt minden parlamenti frakció támogassa. A tervezet a közúti közlekedésre vonatkozó 2002/195-ös sürgősségi kormányrendeletet módosítaná. Az indítványt a Népi Mozgalom Párt (PMP) egy szenátorcsoportja dolgozta ki.

A kérdésben a képviselőház lesz a döntő fórum.








EZT OLVASTA MÁR?

X