Több tucat sírt gyaláztak meg Szatmárnémeti katolikus temetőjében


-A A+

Ismeretlen tettesek válogatás nélkül döntöttek ki, törtek össze sírköveket Szatmárnémeti római katolikus temetőjében, halottak napját követően.

Bár elszigetelt sírrongálások néha-néha történtek Szatmárnémetiben, ilyen mérvű rombolásra még soha nem volt példa a város történetében – a római katolikus temetőben 51 sírkövet döntöttek ki. A rongálások során három sír fedele is komolyabban megsérült, és számtalan nyugvóhelyen a halottak napi koszorúkat, virágokat, mécseseket taposták össze.

A vandalizmus november szombatra virradóan, éjfél és hajnali 1 óra között történt a temető két fősétánya mentén. A rendőrség az egységes segélyhívó számon tett lakossági bejelentés nyomán érkezett a helyszínre, és azonnal értesítették a temető gondnokát is. A vandálokat eddig még nem sikerült elkapni.

Szinte teljesen kizárható, hogy az esztelen rombolást hajléktalanok vagy duhajkodó részegek vitték volna véghez, hiszen a sírkövek lerombolása és a fedőlapok betörése jó fizikai erőnlétet igényelt. A nacionalista indíttatás teljességgel kizárható (bár a közösségi portálokon többen próbálták annak számlájára írni a rombolást), mivel  a tettesek válogatás nélkül törték össze a magyar és román nemzetiségű, idős és gyermek elhunytak sírköveit.

Teljesen valótlan az a szintén virtuális médiában terjedt „megállapítás”, miszerint a sírköveket sárgászöld festékspray-el fújták le, a neonzöld anyag ugyanis a rendőrség nyomrögzítő vegyülete, amelyet mosószeres meleg vízzel könnyen el lehet távolítani a kidöntött, de épen maradt (nem csorbult, repedt) sírkövekről.

A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást és megtesz mindent az elkövetők kézre kerítése érdekében, de köztudott, hogy a közterületi vagy nyitott  területi rongálások elkövetőinek azonosítása ritkán végződik sikeresen – ráadásul a tetteseket a hatóság csak rongálás és sírgyalázás vádjával állíthatja bíróság elé, az okozott anyagi kár megtérítését a károsultaknak külön polgári perek útján kell igényelniük.

Éppen ezért – bár a rendőrség hivatalból már kikérte a Szatmári Római Katolikus Püspökségtől a parcellák (sírok) hozzátartozóinak a nevét és az elkövetkező napokban értesítik is őket a hivatalból elindított eljárásról – azt is ajánlják, hogy a károsultak tegyenek egyéni feljelentést is a rendőrségen.

Kereskényi Gábor polgármester megengedhetetlennek nevezte a temetői rombolást. Szerint egy ilyen cselekedet nem méltó Szatmárnémeti békés együttélésének a hagyományaihoz, és reméli, hogy az elkövetőket minél hamarabb sikerül felelősségre vonni.

„Hiába dolgozunk egy jobb és szebb Szatmárnémetiért, ha városunk egyes polgárai annak rombolásán tevékenykednek. Az illetékes hatóságoktól elvárom a gyors és határozott fellépést: a tettesek azonosítását és kézre kerítését. Szatmárnémeti lakósait arra kérem, ha bármi információjuk van a tettesekről, segítsenek a helyi rendőrségnek, továbbá legyenek figyelmesek, és ha bármiféle vandalizmust észlelnek értesítsék azonnal a hatóságokat” – nyilatkozta a polgármester.








EZT OLVASTA MÁR?

X