95 ezer eurót talált az interneten vett használt komódban – visszaadta a pénzt


-A A+

95 ezer eurót talált egy temesvári férfi egy interneten vásárolt komódban elrejtve. A négygyermekes családapa átadta a pénzt a bútordarab korábbi tulajdonosának, aki maga sem tudott arról, hogy egy vagyonon ült.

A 33 éves Samuel Stănici internetes hirdetésen bukkant rá a komódra, és egy magánszemélytől megvásárolta. Amikor elhelyezte a bútordarabot lakásban, talált benne egy dobozt, amelyben több köteg bankjegy volt. A feleségével 95 ezer eurót számoltak meg.

„Nem is volt olyan jó érzés ennyi pénzt látni. Ebből jöttem rá, hogy a pénz nem boldogít. Tudtam, hogy nem az enyém, nem kötődtem hozzá. Egy percig sem gondoltam arra, hogy egy csapásra meggazdagodtam. (…) Azon az éjszaka semmit nem aludtam. Azon rágódtam, hogy ne hozzak téves döntést, hiszen ezért a pénzért megdolgozott valaki” – nyilatkozta a fiatalember az Observator.tv-nek.

Samuel Stănici elmondta: amikor felhívta a komód korábbi tulajdonosát, az illető nagyon meglepődött, ugyanis nem tudott a pénzről. Azért nem, mert a bútordarab a nemrégiben elhunyt apjáé volt, aki soha nem beszélt róla. A férfi mindenesetre nagyon hálás volt a becsületes fiatalembernek, és az összeg 10 százalékával, 9500 euróval jutalmazta gesztusát.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X