Felújítják a nagyváradi barokk palota parkját is


-A A+

Jó ütemben haladnak a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség székhelyének, közismert nevén a barokk palotának a felújításával, egy ROHU-s projektnek köszönhetően pedig a palotát övező park is megújul.

A munkálatok állásáról csütörtökön számolt be Böcskei László római katolikus megyéspüspök, Emődi Tamás építész és Matuz Zsolt projektmenedzser. A megyéspüspök elmondta, hogy egyházi és múzeumi jellege mellett közösségi-kulturális szerepet is szánnak majd a palotának, amelynek felújítását napra pontosan 11 hónapja kezdték el, ígérete szerint a következő sajtótájékoztatón már konkrét terveket is bemutatnak. Böcskei László egyébként rendszeresen tájékoztat a püspöki palota felújításáról.

Jó ütemben haladnak

Mint ismert, a palota felújítását 1,948 milliárd forinttal támogatja a magyar állam. Emődi Tamás elmondta, sajnálták ugyan, hogy nem nyertek EU-s támogatást, de a jelenlegi támogatási forma nagyobb mozgásteret enged a váratlan helyzetekben. Az építész tájékoztatása szerint a Körösvidéki Múzeum kiköltözése után átvizsgálták az általuk használt épületrészeket, ott nem bukkantak újabb faliképekre. Közölte: kétharmad részben elkészült az palota tetőszerkezete, és a cserepek is a helyükre kerültek.

Az épület déli szárnyán, valamint a főhomlokzat bal oldali részén befejeződött a fedélszék statikai megerősítése, eltávolították az utólagos tartószerkezeti elemeket, a fedélszék faanyagát égéskésleltető szerrel kezelték, elkészült a villámvédelmi rendszer. Felújították az oromdíszeket, a kéményeket, és helyreállították a homlokzat díszítőelemeit. Az új ablakokat s beszerelték, a földszinten pedig az ablakok eredeti kőkereteinek és barokk kovácsoltvas rácsainak helyreállítása közeledik a végéhez. Komoly statikai problémák nincsenek, azonban a múzeum költözése után felfedeztek néhány repedést, ezeket feltöltik majd, mondta a palota bejárásakor az építész.

Bibliai növény és dendrológiai park

Greening Footprints a címe annak a határon átívelő ROHU-projektnek, melynek vezetője a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karához tartozó Szarvasi Arborétum, partnere pedig  a püspökség, mondta Matuz Zsolt. A 2018 júniusában indult és két évig tartó projekt keretében 773,1 ezer euró áll a püspökségnek a rendelkezésére, hogy megvalósítsák a mintegy hat hektáros parkkal kapcsolatos elképzeléseiket.

A bazilika mellé például bibliai növényeket telepítenének, eltávolítanák a kiszáradt vagy beteg fákat, a megmaradtakat azonban gondosan ápolnák, metszenék. A püspöki palota tengelyében a barokk ültetési rendnek megfelelő virágágyásokat alaktanának ki, lehetőségek szerint visszaadnák a kert eredeti, püspöki palotához és székesegyházhoz is illő barokk jellegét. Tervezik a sétányok felújítását is, javítják a talajt és füvesítenek. A palota és székesegyház főtengelyében, egy kockaköves burkolatú tér kialakítását tervezik

A barokk parkot a Püspöki palota körül alakították ki, a XVIII. században még a püspökség tulajdonában levő telkeken, minden irányba lehetővé téve a fejlődést, bővítést. Annak ellenére, hogy az 1770-as években már napirenden volt a zöld övezetek kialakítása, a levéltári kutatások során csupán olyan tervlapokat sikerült fellelni, melyek igen sommásan adják vissza a park alaprajzát. Konkrét park rendezési tervet, vagy annak részletesebb ábrázolását mindmáig nem sikerült azonosítani. A levéltári adatokat, térképeket és archív fényképeket tanulmányozva kitűnik, hogy a park számos átalakításon esett át: bővítések, áttervezések, a zöld felületek átrendezése, úgy, hogy jelen állapotában összességében a park – a benne álló két épület stílusával összevetve – jóval kevesebb barokk elemet tartalmaz, túlnyomórészt az angolparkok jellegét és hangulatát idézi.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X