Rossz híreket kapott a szatmári szüleit kereső ausztráliai testvérpár


-A A+

Édesapja idén elhunyt, édesanyja pedig ágyban fekvő beteg annak a Szatmár megyei szüleit kereső, Ausztráliában örökbe fogadott testvérpárnak, akik a Never forgotten Romania children (Soha el nem feledett romániai gyerekek) Facebook-csoportban kérteg segítséget hozzátartozóik megtalálásához.

A családot a presasm.ro helyi portál kereste meg, és hozta nyilvánosságra a szomorú hírt.

A Szatmár megyei Vámfaluban született, 22 éves ikrek vasárnap közölték felhívásukat a közösségi oldalon. Beszámolójuk szerint a Balog testvérek (Gena és Kálmán) két és fél évesek voltak, amikor örökbe fogadta őket egy ausztráliai házaspár. Édesanyjuk neve Lakatos Adél, édesapjuké Balog Colon. „Megtalálásuk óriási örömet jelentene számunkra” – írják bejegyzésükben. 

Kérésük nagy nyilvonosságot kapott Romániában, bejegyzésüket több mint 12 ezren osztották meg. A presasm.ro riporterei kiszálltak Vámfaluba, ahol megtalálták Gena és Kálmán öt itthon maradt testvérét, viszont azt is megtudták, hogy édesapjuk, Colon idén elhunyt, édesanyjuk pedig súlyos beteg. 








EZT OLVASTA MÁR?

X