Háromszéken 25-35 lej között mozog a bárányhús ára


-A A+

Háromszéken a húsvéti időszakban becslések szerint mintegy 30 ezer bárányt vágnak, és ez bőven elég a lakosság számára, mondta a maszol.ro érdeklődésére Sikó Barabási Sándor.

A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője szerint engedélyezik a hagyományos bárányvágást, amennyiben az állat húsát kizárólag szűk családi körben – szülők és gyerekek – fogyasztják el, és nem értékesítik a húsát.

TAIERE-MIEI2Az eladásra szánt bárányokat azonban kötelező engedélyezett vágópontoknál feláldozni, és ehhez szükséges az is, hogy az állatoknak legyen azonosító fül-számuk. Crisán Mária a sepsiszentgyörgyi piacgondnokság szóvivője elmondta: a központi piaci árusok csütörtöktől kezdik árusítani a bárányhúst, előzetesen öt árus jelentkezett be, de a következő napokban várhatóan többen is érkeznek. Értesülésünk szerint idén háztájakon és a piacon 25-30 lej között mozog Háromszéken a húsvéti bárány kilogrammjának ára, bár egyes boltokban már 32-35 lejért kínálják a bárányhúst.

Sikó Barabási Sándor szerint a hivatalosan árusított bárányhúson kell legyen egy hatósági pecsét, ami jelzi, hogy bevizsgált árúról van szó.  A háromszéki főállatorvos arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben valamilyen elváltozást észlelnek a bárány húsán, azt vizsgáltassák be a helyi állatorvossal. baranyA húsvéti időszakban fokozottan ellenőrzik a piacokat és élelmiszer boltokat, és 600 lejtől kezdődő pénzbírságra számíthatnak azok, akik egészségügyi pecsét nélküli bárányhúst hoznak forgalomba.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X