Örömteli hanuka ünnepet kívánt az államfő a zsidó közösségnek


-A A+

Üdvözletét küldte Klaus Johannis államfő vasárnap mindazoknak, akik a december 2-án elkezdődött hanukát ünnepelik. Az üzenetet Sergiu Nistor államelnöki tanácsos olvasta fel a bukaresti Coral zsinagógában.

„Hanuka ünnepe alkalmából üdvözletemet küldöm, és szívből kívánok békét és jólétet Románia zsidó közössége minden tagjának. Hanuka, a fény és a győzelem ünnepe a mindennapi életünkben jelen lévő szentségre emlékeztet bennünket, amely megerősít a hitben és a reményben. Gratulálok a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége vezetőinek ehhez az ünnepséghez, amelyet a Coral Templomban szerveztek meg, egy olyan szimbolikus helyen, amely a történelem által megpróbált romániai zsidók fennmaradását jelképezi” - olvasható az üzenetben.

Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint az említett zsinagóga minden ünnepen a zsidó nép által nagyrabecsült szellemi értékekre emlékeztet minket: a párbeszédre való készségre, az önmegismerésre és mások megismerésére, a szolidaritásra, a másság tiszteletben tartására.

„A nagy egyesülés centenáriumán a menóra gyertyái meggyújtásának rituáléjával azok emléke előtt is tisztelgünk, akik feláldozták magukat a szabadságért és egységért, és reményünket fejezzük ki a közösen épített jövőben, amely a különbözőségben rejlő egység égisze alatt bontakozik ki számunkra és a jövő nemzedékek számára. Hag hanuka szaméah!” - üzente Johannis.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X