Alulfinanszírozott az elemi oktatás Romániában


-A A+

Az oktatásra szánt pénz mindössze 20,3 százalékát fordítjuk az I–IV. osztályosok nevelésére, holott egyre több a kisiskolás, főleg a nagyvárosokban – mutatnak rá az Eurostat és az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai, amelyekből az edupedu.ro portál szemlézett.

Az Eurostat szerint a legtöbbet a középfokú oktatásra (V–XII. osztályok) költ Románia (39,8 százalék), a felsőoktatásra a pénzösszeg 26,8 százaléka jut. Összehasonlításképp: Dániában és Litvániában kétszer annyit fordítanak az elemi oktatásra, mint nálunk, derül még ki az adatokból.

Mindeközben az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai szerint 2007 és 2016 között 7,3 százalékkal nőtt az elemi osztályos diákok száma, a tantermek száma pedig 76 237-ről 69 061-re csökkent a jelzett periódusban.

A pedagógusok száma is apadt 12 százalékkal, 2007-ben 52 ezer tanító oktatta az elemiseket, 2016-ban pedig 45 ezer.

A nagyvárosokban még látványosabban nőtt a kisiskolások száma az elmúlt 10 évben, 23,5 százalékos növekedést jegyeztek, a pedagógusok száma pedig több mint 3 százalékkal csökkent.








EZT OLVASTA MÁR?

X