Már januártól pótórákat vezetnének be az iskolákban
Pluszórákat tartanának a második félévétől azoknak az iskolásoknak, akik nem tudják tartani a tanulási ritmust társaikkal - jelentette be csütörtök este az oktatási miniszter a Románia TV egyik műsorában.
Ecaterina Andronescu szerint harmadik osztálytól tervezik bevezetni ezt a gyakorlatot, tapasztalatai szerint ugyanis harmadiktól nyolcadik osztályig igen megnő a különbség azok tudásszintje között, akik tudják tartani a lépést a tantervvel, illetve akik nem képesek erre.
"Meg kell találnunk a szükséges erőforrásokat - és néhány napja már ezt vizsgáljuk -, hogy harmadik osztálytól próbáljunk meg pótórákat tartani azoknak a tanulóknak, akik lemaradtak a tananyag elsajátításában" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy "vélhetően napi két-három óráról" lenne szó, amelyeket elemi osztályokban a tanítók, ötödik osztálytól pedig a tanárok tartanának.
A tárcavezető szerint haladéktalanul meg kell hozni az intézkedést, a pótórákat "már a második félévtől, januártól vagy februártól" be akarják vezetni.
- 36189 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36191 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36192 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36193 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36194 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36195 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni