FRISSÍTVE - Újraválasztották tisztségébe Kató Béla erdélyi református püspököt


-A A+

FRISSÍTVE: Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlése pénteki kolozsvári ülésén újraválasztotta tisztségébe Kató Béla püspököt.

A püspök a 121 leadott szavazatból 119-et szerzett meg. A közgyűlés újraválasztotta tisztségébe Kántor Csaba püspökhelyettest és Szegedi László generális direktort is. Az egyházkerület világi vezetőinek számító főgondnoki tisztségekbe kerültek új emberek. A tisztségét megőrző Dézsi Zoltán mellé Ambrus Attilát és Tőkés Zsoltot választották főgondnokká.

Kató Bélának harmadszor szavaz bizalmat a közgyűlés. Első mandátuma közepén ugyanis - a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosításakor - felajánlotta lemondását, de a közgyűlés akkor is megerősítette tisztségében. A most kezdődő hatéves mandátumát nem viheti végig, ugyanis öt év után betölti a hetven évet, és az egyház statútuma alapján nyugdíjba kell vonulnia.

Az újraválasztott püspök felidézte: olyan korszakban kellett vezetnie az egyházkerületet, amikor leállt az egyház egykor államosított vagyonának a visszaszolgáltatása. "Küzdelmes harcot kell vívnunk azon erők ellen, amelyek nem akarják, hogy az életünk teljes legyen" - fogalmazott a püspök. Azt is hozzátette azonban, hogy az elmúlt hat évben töretlen volt az egyház belső szellemi építkezése.

Kató Béla kitért arra, hogy Magyarország támogatásával az egyház ismét nekiláthatott az építkezésnek, és olyan álmokat szőhet, amelyekre korábban nem gondolhatott. A következő ciklusra az intézményépítést és az intézmények élettel való megtöltését tartotta a legfontosabb feladatnak.

"Ha egy ajtó, egy ablak becsukódik, az úr egy egérlyukat ki fog nyitni, amit lassan növelve átjutunk rajta a falon, és eljuthatunk a célig. Ilyen munkára hívom most az egyházkerület tagjait" - fogalmazott Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület 550 anyaegyházközségében több mint 300 ezer magyar református hívet számlál.








EZT OLVASTA MÁR?

X