MOGYE: a magyar oktatók nem hagyják magukat


-A A+

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) magyar oktatói nem fogadják el az egyetem rektorának azon döntését, miszerint az ősz folyamán módosítanák a MOGYE chartáját, de nem hoznának létre magyar tanulmányi vonalat, csupán technikai kiigazításokat eszközölnének.

Az intézményvezető korábban leszögezte: nem a magyar fél vagy a bukott kormány nyomására változtatna az egyetem alapokmányán, hanem újabb megnevezések és szakmai terminusok jelentek meg, ezeket szeretnék előbb tisztázni, majd a chartába foglalni.

„Szó sincs arról, hogy ebbe belenyugodnánk. Amikor Azamfireit kinevezték rektornak, akkor még az előző kormány, az előző tanügyminiszter feltételesen fogadta el a chartát, tehát mindenképp bele kell kerüljön az, hogy a magyar vonalat, illetve a fakultást létrehozzák. Ha most ebből a fakultás le is maradt, de a magyar kar létezését azt előírja" – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szilágyi Tibor, a MOGYE professzora, aki szerint a döntés nem úgy működik, hogy „akarjuk, vagy nem akarjuk".

„Itt nincs alternatíva. Persze az utóbbi politikai események után itt bármire lehet számítani" – fogalmazott az oktetó. Hozzátette: augusztusban az illetékesek nagy része szabadságon van, nincs akivel leülni tárgyalni, a charta-módosító javaslatokat a hónap végéig kérték, tehát valamikor szeptemberben tervezik ezek leadását és a tárgyalások újrakezdését.

Hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy az egyetem magyar tanári közössége beletörődne a helyzetbe és azt mondaná, hogy ez így marad, így van jól.mogyeee

Akarnak-e segíteni?

„Azt, hogy a MOGYÉ-n nincsenek rendjén a dolgok, megoldatlan a helyzet, azt maga az oktatási miniszter, Andronescu is tudja, tehát tennie kell valamit, ahogy Ponta miniszterelnök is tudatában van annak, hogy a dolgok rosszul állnak, hiszen Csíkszeredában kijelentette, hogy ez itt nincs megoldva, hogy a szenátus hibázott" – mutatott rá Szilágyi.

Megjegyezte: a gondokat minden esetre ismerik, az hogy meg is akarják oldani, az már más kérdés.

Margára a multikulturalitás támogatójaként számítanak

A professzor Andrei Marga külügyminiszterre hivatkozva elmondta: számítanak az elöljáró közbenjárására, hiszen a multikulturális egyetem fogalmának ő a megalapítója.

„Az egész világon azáltal lett elismert, hogy ezt a multikulturalitást bevezette, és Kolozsváron működik is, ami nálunk, a MOGYÉ-n van, annak az égvilágon semmi köze nincs a multikulturalitáshoz" – vélekedett Szilágyi.

Mint kifejtette: van magyar nyelvű oktatás, de nem úgy, ahogy azt egy multikulturális egyetem feltételezi.

{loadposition kmn}

„A törvény ha egy kicsit sántít is, de egy bizonyos fokú saját szervezési keretet biztosít, és ez az, amiről szó sincs. A román vezetőség skizofrén állapotban van, mert hát oktatás az van, de Isten őrizz, hogy bármikor is szerevezési formáról beszéljünk" – magyarázta a professzor.

Hozzátette: ilyen fokú bizonytalanság mellett, ami jelenleg van, a charta ügyében nem lehet konkrét menetrendre számítani.

„Tovább fogunk küzdeni. Az biztos, hogy a charta-módosításba megpróbálunk beleszólni, mert ugyan a saját működési szabályzatunkat elutasították, de vannak konstruktív javaslatok és bizonyos elvi tisztázandó dolgok, amit akárki ki is tudunk javítani benne" – közölte a professzor.

Kiemelte: szó sincs arról, hogy lezáródott volna az ügy, remélik, hogy az oktatás, úgy ahogy eddig is zavartalanul fog működni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X